Tesztek

Asztali óra, hőmérséklet és páratartalom mérő – Teszt (hőmérő)

Régóta kerestem egy olyan kijelzőt ami mutatja az időt, hőmérsékletet és a páratartalmat de semmi más információt nem, amitől csak még drágább lenne az eszköz és túlzsúfolttá tenni az értékeket. Ebben a termékben remekül meg van mindez. Nagy számokkal mutatja a hőmérsékletet és a páratartalmat, az órát pedig kisebbel de még így is jól látható méretben.

Az állítási lehetősége is minimális, képes celsiusban és fahrenheitben is jelezni a hőmérsékletet. Meg lehet nézni a legkisebb és a legnagyobb mért hőmérséklet és páratartalom értéket (memory gomb). Ezenkívül csak az idő állítható és a hátulján egy reset gomb van még.
Egy AAA-s elemmel működik több mint egy éven át. Ha gyengülne az elem akkor halványodik az LCD kijelző. Az asztalra egy kis kihajtható lábbal lehet megdöntve felállítani.
A páratartalom mérését egy drága párologtatón elhelyezett páramérőhöz tudtam hasonlítani, ez az eszköz mindig 4%-al mutatott kevesebbet. Sikerült több darabot is tesztelni, páratartalom esetében kb. +-4% volt az eltérés közöttük, a hőmérséklet tekintetében pedig kb. maximum 1.5 celsius fok. Mivel nem hitelesített eszközökről van szó, ezek az értékek elfogadhatóak. Mivel évek óta hibátlanul működik, mindenképp ajánlom a terméket!

További hőmérő tesztek

Digoo asztali hőmérő
Lézeres infra hőmérő
Vezetékes mini hőmérő


Lájkold a blog facebook oldalát, ahol további akciókat és érdekességeket találsz!

Kattints a hozzászóláshoz!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Most Popular

Elejére