Az ismeretterjesztő csatornákon se szeri se száma a különböző túlélőműsoroknak. Sokféle technikát és primitív eszközt bemutatnak. Ennek apropóján gondoltam én is beszerzek néhány pár dolláros eszközt kipróbálni.
Tűzfűrész
Mennyiért kapható:
A GearBest-en 1 dollártól kapható a magnéziumos tűzgyújtó.
Sok másféle tűzgyújtó is kapható GearBest-en.
Ami tetszett: Azt tudja amit ígér. Kis ügyességgel és száraz gyújtóssal valóban lehet vele tüzet gyújtani
Ami nem tetszett: Vigyázni kell hogy megfelelő méretűt és minőségűt vegyünk
Magnézium rúd benzin tartállyal
A másik tűzgyújtó eszköz hasonló elven működik, annyi különbséggel hogy egy zippo-nál is kisebb méretű benzintartály is van hozzá (38x28x10mm), amelybe a rudat -rajta az acél lappal és szövettel- bele tudjuk mártani. A tartály nem nagy méretű, bár alkalmanként nem sok fogy belőle. Szintén nagyon kicsi a magnézium rúd is ami a kis fém tartály oldalán található.
A tűzgyújtó használatához ki kell csavarni a kis rudat a tartályból, kicsit száradni kell hagyni hogy a benzinből gőz keletkezzen, majd mehet a tűzgyújtás. Elsőre begyullad a benzinnel és gőzzel átitatott szövetfoszlány és mint egy gyufaszál, lánggal ég. Arra kell figyelni, hogy sokáig ne égessük a lángot, mert ha kifogy a benzin a kis rúdból akkor a szövet eléghet és akkor tűzgyújtásra már csak a kis méretű, magnézium rúd marad az acéllal. Élettartamát tekintve kb. 50 húzást bírhat, ez azt jelenti hogy ha kifogy a benzin, nem nagyon érdemes után tölteni, mert addigra a magnézium rúd is elkopik.
Mennyiért kapható:
A GearBest-en 1 dollárért kapható a benzines tűzgyújtó.
Sok másféle tűzgyújtó is kapható GearBesten.
Ami tetszett: Vízálló, könnyű vele lángot gyújtani, kulcstartón is hordható
Ami nem tetszett: Kicsit lehetne nagyobb is a benzin tartály és a magnézium rúd is
4 az 1-ben túlélő karkötő
Az alábbi karkötő több eszközt is magába foglal. Maga a karkötő kb. 3-4m nagy szakítószilárdságú paracordból készült, mely könnyen szétbontható.
A csatban található kis fémtüskével és magnézium rúddal tüzet tudunk csiholni.
Elvileg lehet vele sípolni is, de nem jöttem rá, hogyan 🙂
25 cm-es hosszával az átlagos férfikézen kicsit laza, de egyáltalán nem csúszik le. Mivel fonva van, erősebb csuklón is hordható, csak akkor többé kevésbé ráfeszül majd.
Ez a karkötő a GearBest-en 5 dollárért kapható.
Sok hasonló túlélő karkötő is kapható GearBesten.
Ami tetszett: Praktikus, vagány, többfunkciós
Ami nem tetszett: A tűzgyújtó kis mérete miatt ügyesség kell a használatához. A kötelet visszafűzni nem egyszerű 🙂
Viharálló/szélálló gyufa
A következő tűzgyújtó eszköz egy viharálló gyufa. 20 darab szál található egy 5.5cm magas és 2.5cm átmérőjű kis műanyag dobozban. A doboz nem vízálló ami fura, mert én ez alapnak gondolnám egy tűzgyújtónál. Kipróbálás gyanánt a gyufaszálat áztattam egy órát a vízben. A vízből kivéve lefújtam róla a vizet de amikor használni akartam, azonnal eltörött. Megpróbáltam óvatosabban, ekkor begyulladt a foszfor és végig égett, de a fa része már nem kapott lángra. Szárazzal szállal próbálva amíg a foszfor ég, nem lehet elfújni, így valóban szélálló, de víz alá tartva azonnal elalszik a láng. (van olyan gyufa amit a víz sem olt el, amíg a foszfor ég)
A gyufás doboz oldalán megszokott gyújtó csík itt is a dobozon kívül található. Eláztattam és nem meglepő módon nem is lehetett meggyújtani még a száraz szálat sem.
A szálakon található foszfor nagysága és hossza elég változó. A szál hossza 5 cm ami csak kicsivel hosszabb egy megszokott gyufaszálnál, a foszfor hossza 1.5 cm és 3 cm között változik, szerencsére túlnyomó többségben vannak a hosszabban foszforozott szálak. A foszfor hosszának változása elég fura, mivel ezeket a szálakat úgy mártják bele a foszforos folyadékba így az állandó minőség itt is hiányzik.
Mennyiért kapható:
Az Ebayen 210 forinttól indul a viharálló gyufa.
Ami nem tetszett: A doboz nem vízálló, a gyújtó csík a dobozon kívül található, az egész csomagot vízálló tokban/zacskóban kell tartani.
Lájkold a blog facebook oldalát, ahol további akciókat és érdekességeket találsz!