A kiöregedő FullHD-s SJCAM SJ4000 helyett szerettem volna venni egy 4K-s kamerát. Persze az etalonak számító GoPro Hero 4, 5 szóba sem jöhetett az ára miatt, ezért hajlandó voltam kompromisszumokat is kötni.
Maximum 50 000 Forintot szántam rá, így néztem körül ismét az SJCam márka termékei között.
A fórumokat böngészve és a youtube-on összehasonlító videókat nézve sajnos arra a megállapításra jutottam, hogy a sok kínai 4K-s kamera 4K-s felvétele mind iterpolált.
Ez annyit jelent hogy az alacsonyabb felbontású videót szoftveresen felnagyítják nagyobbra, így a kép nem lesz részlet gazdagabb, cserébe több helyet foglal. A másik tipikus átverés hogy a 60, 120 FPS-t úgy állítja elő a kamera, hogy a 30 vagy 60 képkocka per másodperc értéket egyszerűen duplázza, így a videó technikailag nagyobb FPS-ű lesz, de a gyors mozgások ugyanúgy fognak szaggatni és a felvétel dupla méretű lesz.
Szomorú, hogy továbbra is átejtik a vásárlókat, csak kevés helyen írják oda ezeket az információkat. Még a nagy hazai webáruházakra is jellemző, hogy 4K-snak hirdetik a kamerákat, holott a valós felbontás jóval kisebb.
Ha ezeket ismerve döntünk, akkor nem érhet minket meglepetés.
Körülnézve a rengeteg 4K-s kamu kamera között, melyek már nevetségesen olcsón, 10000 forintról kaphatóak maradtam a jól bevált SJCAM szériánál. Sajnos az ottani típus kavalkádot tovább fokozza, hogy a kínaiak a kínait is hamisítják, így az SJCAM márkanévvel is vehetünk az eredeti SJCAM-tól jóval gyengébb minőségűt. Így kamerát már nem is nézek az Ebay-en, inkább maradok a bevált webáruházakban.
A böngészés közben találtam rá az SJCAM SJ6 és SJ7 változatra, melyek még nem is kaphatóak, de nagy kedvezménnyel elő rendelhetőek.
SJCAM SJ6
Először az SJ6 tetszett meg mely az SJCAM SJ5000-es széria kicsit tovább fejlesztett változata. Hozzá hasonlóan a 4K-s felbontás csak interpolált, de így is tudja a 2556×1440 felbontást ami több mint a fullHD. Szintén tetszett még hogy a szokásos 1.5 colos hátsó képernyőt végre megnövelték 2 colra, illetve szintén a kezelhetőséget növeli hogy érintőképernyős lett. Az elejére is tettek egy kis kijelzős, ennek a gyakorlati haszna majd a használat közben derül ki. Megnövekedett az akkumulátor kapacitása, 900mAh-ról 1000mAh-ra.
A kamera végre kezeli a 32GB-nál nagyobb microSD kártyákat is, így maximum 128GB-os kártyát tehetünk bele. Így nem kell mindig azt figyelnünk, hogy betelt-e a memória kártya, elég csak akkumulátort mindig feltölteni.
Az SJ6 kamerához nagyon hasonló az SJ7-es kamera. A legfontosabb különbség az, hogy valódi 4K-t ígérnek, ami ha igaz lesz, akkor a GoPro Hero 5-nek lesz a vetélytársa, harmadáron.
Az SJ7-nél valamiért nincs rajta az előlapi kis kijelző, bár nekem nem nagyon fog hiányozni.
SJCAM SJ7
Mivel elsősorban autós kamerának szeretném használni a kamerát, így az SJ7 megvásárlása (előrendelése) mellett döntöttem.
Szokás szerint megjártam azt a kört, hogy itthonról vegyem, garanciával, gyors szállítással vagy kintről, lassabban hozva, kockáztatva hogy meghibásodik vagy elveszik, illetve bevámolják.
Ha itthon venném akkor az extremshop oldalán vásárolnék, itt akciósan előrendelhető:
De nagy volt a csábítás, mivel itthon is csak előrendelni lehet, így ismét a kedvenc kínai webáruházamhoz, a Banggood-hoz fordultam.
Most épp 20%-os kupon van a kamerákhoz, így igencsak előnyös árért lehet egy jó sportkamerája az embernek.
A kupon kód: 75b679
Az SJ7 esetében 11233 Forintot spórolhatunk az amúgy is kedvezőbb árból.
Mindkettőhöz vásárolható távirányító, melyet szelfibothoz vagy a kerékpár/motor kormányához lehet rögzíteni, így könnyen tudunk felvételt készíteni.
Várhatóan November második felében kapom meg a rendelést, kíváncsi leszek hogy teljesíti-e az elvárásokat.
Frissítés
Megérkezett a kamera, az első tesztet itt olvashatjátok róla.
Sajnos a kupon kedvezmény már nem érvényes, így az ára közel 55 ezer forint lett 🙁
Lájkold a blog facebook oldalát, ahol további akciókat és érdekességeket találsz!
Csatlakozz facebook csoportunkhoz is!
Eltévelyedés
2016-10-14 at 18:15
Tudom, hogy a GoPro drága, DE.
Sikerült a nyaralást egy (igazi) sjcammel dokumentálni éshát… olcsó. Szerencsére csak kölcsönkamera volt, ami megerősitett abban, hogy ha kell a minőség, akkor nem szabad alább adni. Képkockánként bánnám meg, hogy nem adtam ki még egy kicsit.
AtomCamel
2016-10-14 at 18:17
Kíváncsian várom a tesztet! 🙂
Kinai cuccok blog
2016-10-14 at 18:19
@Eltévelyedés: Melyik verzió volt? Biztos hogy eredeti SJCAM volt? Sajnos a fullHD esetében is felmerült ugyanaz a gond mint a 4K-val, vagyis hogy alacsonyabb felbontásból interpolálják fel.
Eltévelyedés
2016-10-14 at 19:01
sj5000+
Ez mond valamit? Ez van ráirva
Eltévelyedés
2016-10-14 at 19:03
@Kínai cuccok blog: Ja, és ugyan nem tudom a csoda referencia gopro meddig brja, ennek az akksijai (950mAh-1050mAh) 40 perc felvétel után csődöt mondanak. Azt elég kevésnek tartom.
AtomCamel
2016-10-14 at 19:08
@Eltévelyedés: Szerintem helyén kell kezelni az SJCam -et. Videókamerának nem jó. De kaland kamerának szerintem igen.
Néhány videóm a szeptemberi Görögországi búvárkodásról és snorkelezésről. Nekem tetszik, és nem is full HD-ban, csak Hd -ban vettem fel.
Búvár:
http://www.youtube.com/watch?v=N9kvqRH0W0Y
Snorkel:
http://www.youtube.com/watch?v=rRVTqfN4ugA
Kinai cuccok blog
2016-10-14 at 19:16
@Eltévelyedés: Úgy tűnik hogy valami gyári selejtet vagy hamisítványt fogtál ki, ettől azért jóval több az üzemideje. Amúgy ez is csak interpolált 4K, a maximális felbontása 2560×1440.
Esetleg érdemes lenne a youtube-on utánanézni, hogy a te felvételeid ugyanolyanok-e, esetleg jobbak vagy rosszabbak, mint amit mások készítettek.
MaCS_70
2016-10-14 at 22:39
Biztos, hogy az SJcam jó autóskamerának? Van benne gyújtásra indulás és FIFO felvétel?
MaCS
Eltévelyedés
2016-10-15 at 02:30
@Kínai cuccok blog: Mindenképp feltöltöm, most már kiváncsi vagyok, az összehasonlitás kedvéért pont snorkelezésből van félmillió óra anyagom:) Ha már itt vagyunk, nagyon kezdő vagyok video téren, egy alap vágószoftvert tudsz ajánlani? Trim és pár videó összefűzése, kb ennyi funkció érdekel, meg a hangsávot lecserélhessem/rátehessek. De a windows movie maker és egyéb paint szinvonalú marhaságoknál azért picit komolyabbat. Köszi!
Hamisitvány-e? Bizom a srácban, akitől kaptam, igazi tech-nerd, mérnök, aki sokat kutatott a gopro alternativa után.
Eltévelyedés
2016-10-15 at 02:32
@AtomCamel: Pardon, most látom, hogy neked van snorkel videód, amivel össze tudom hasonlitani. Lásd előző komment, neked (is) akartam…
AtomCamel
2016-10-15 at 07:59
@Eltévelyedés:
Szia!
Ja, snorkelhez nagyon jó!! 🙂 (Meg búvárkodáshoz is!!)
Én raktam rá selfie botot, úgy snorkeleztem vele. Búvárkodásnál viszont a csuklómon volt, meg is látszik a videón – ritkán nem ugrál a kép. 🙂
Amúgy én nem igazán bíztam a búvártokban, gondoltam – snorkelhez jó, de mélyebben majd megadja magát, vagy ereszt a ház, vagy a nagy nyomástól beragadnak a gombok! De nagyon nagyot csalódtam – pozitívan!
Én 18 méteren voltam, de barátaink voltak lenn 30 méteren és vittek egy ilyet (SJCam 4000) és direkt kértem, figyelje/tesztelje. Tökéletesen tette a dolgát! az enyém akkuban kb. 60-80 percet bír. De én kijelző nélkül használom. (Ki kapcsol kb. 30 mp után.) És nem a legnagyobb felbontásban, hanem eggyel kisebben. A 900 -as akkuval használom.
20e ft -ért, búvártokkal, meg egy halom kiegészítővel – nagyon-nagyon jó vétel.
A képminőség biztos nincs GoPro, de nincs messze tőle!
Nekem nagyon bevált. (Plusz nem is féltem annyira, a kiegészítők is filléresek és a gép ára se vág a földhöz.)
Ja, szerkesztés. Én Sony Vegast használok. Tud mindent. profi, de nagyon egyszerű a kezelése. (Ha csak egyszerű vágást akarsz/zenét alá, átmenet, nagyítás/felírat/lassítás/szinelés stb. – alap dolgok. Azok egyszerűek. A bonyolúlt effektek, amik már nem egyszerűek, de én olyanokat nem nagyon használtam. – bár nagyon sok tutorial van a weben!)
Ingyenes próba verzió van a weblapjukon. Letölthető. Érdemes kipróbálni!
üdv.!
Kinai cuccok blog
2016-10-15 at 09:48
@MaCS_70: Igen, én az SJ4000-be használom is ezeket a funkciókat.
Kinai cuccok blog
2016-10-15 at 09:50
@Eltévelyedés: Én a Sony Vegas-t használom. Nekem is csak alap dolgokra kell, de úgy látom hogy komoly dolgokat is meg lehet benne csinálni. A használatáról pedig sok videó van a youtube-on.
lovigab
2016-10-21 at 06:52
Helló! December 10-én már indulok “nyaralni” és addigra akarom megvenni a legideálisabb kamerát. Nem tudom,h bemerjem-e én is rendelni az sj7-et, mint te. (vajon tutira megérkezik-e)
Amúgy az sj6 nem tudom,hogy képminőségben jobb-e mint az elődjei…
Vagy szarjak mindenre, és vegyem meg az 5000x elitet?
Köszönöm a segítséget
Kinai cuccok blog
2016-10-21 at 11:30
@lovigab: Az SJ5000x elég jó áron van mostanság (itthon is) mivel az új modellek ára nyomja le a korábbi modellek árát. Elég nagy a kockázat hogy nem érkezik meg (késik a gyártó, bevámolják, elkallódik), esetleg hibás lesz vagy még sem lesz olyan tuti mint ahogy ígérték. Ha ha nem tudsz kölcsönkérni vész esetére, akkor én inkább a biztosra mennék, azt még mindig el lehet adni fél év múlva és akkor már látni fogod a teszteket a jobb kameráról.
Nekem mindegy volt, akár Januárban is elég ha megérkezik.
Kinai cuccok blog
2016-10-21 at 11:32
@lovigab: Valszeg az SJ6 az SJ5000x-től annyival jobb nem lesz. Reméljük az SJ7 már valóban minőségi ugrást is jelent.
zsuzso1981
2017-10-13 at 23:01
@AtomCamel:
Szia
Tudnál esetleg sznoris videót mutatni? Most 4000 van és nagyon angyalok, hogy mi legyen, csak 5000 vagy ez az Sj7 sokkal élesebb és színesebb víz alatt is. Annyi videót néztem, de annál bizonytalanabb vagyok, minden videóban más a jobb.
Köszi!
zsuzso1981
2017-10-13 at 23:06
@AtomCamel:
Közben megtaláltam.
A 4000 ilyet csinál (habár itt közben van mélyebb rész is, ennél jobbat szeretnék, ha újat veszek.
youtu.be/CZcQESK0qiw
zsuzso1981
2017-10-13 at 23:07
@Kinai cuccok blog:
Szia
Azt szeretném kérdezni, hogy ez a Banggod oldal mennyire megbízható, mennyire eredeti. Láttam van EU raktár is, akkor az vámmentes?
Köszi!
Kinai cuccok blog
2017-10-13 at 23:15
@zsuzso1981: Szia!
én meg ezt találtam:
http://www.youtube.com/watch?v=Mjt1YI39-ys
Kinai cuccok blog
2017-10-13 at 23:25
@zsuzso1981: Igen, az EU raktár vámmentes.
A GearBesten is van EUs raktárban:
http://www.gearbest.com/sj7-_gear/?lkid=10856439
Sokkkal jobb a képe az SJ7-nek a 4000 vagy 5000-hez képest.
Főleg 4K-s tévén vagy monitoron jön elő a különbség, illetve akkor, ha képet mentesz ki a videóból.
Ha vásárolsz, megtennéd hogy előtte valamelyik linkemre kattintasz?
Kinai cuccok blog
2017-10-13 at 23:48
@zsuzso1981: A banggood és a gearbest szerintem megbízható oldal, az ebay, aliexpress és más oldalakon sok hamisítvány van. SJ4000-ből sok volt.
AtomCamel
2017-10-15 at 19:20
@zsuzso1981: Szia:
sznorkeles video (HD felbontásban):
http://www.youtube.com/watch?v=r5T5ouZdCio&t=81s
sznorkeles video (HD felbontásban):
http://www.youtube.com/watch?v=ILdQBR3f7Vk
egy snorkel video egy szépiáról (elég mélyen volt, felszinről videózva, és utólagosan, digitálisan nagyítva – ezért olyan gyenge a minőség):
http://www.youtube.com/watch?v=f47XxBYkAtU
Friss búvár video (full-hd felbontásban):
Itt az a lényeg, hogy 6 méter után nincs piros szín (lejjebb meg a többi megy el fokozatosan), ezért vettem egy 500 huf -os (:-) ) vörös szűrőt az ebay-en, ez a video azzal készült.
http://www.youtube.com/watch?v=7w3uHDB4ug0&t=2s
http://www.youtube.com/watch?v=tdXfY0UGkhQ&t=1s
AtomCamel
2017-10-15 at 19:22
@AtomCamel:
Bocs, most látom, hoyg ezt:
“sznorkeles video (HD felbontásban):
http://www.youtube.com/watch?v=ILdQBR3f7Vk“
Egy Nikon S32-vel csináltam, nem az SJCam -mel… (azért olyan sárgás kicsit…)