Tesztek

Erőmű a zsebedben – Xiaomi 20000mAh-s külső aksi – Teszt

Rengeteg külső akkumulátor töltő kapható, melyek névleges kapacitása többszöröse a mobiltelefonunk akkumulátorának, mégis gyakran ezek a töltők csak egyszer tudják feltölteni a telefonunkat. Nem véletlen, mivel rengeteg kamu akkumulátor van forgalomban. Sajnos hazai, legális kereskedésből is könnyen tudunk vásárolni olyan akkumulátort, amelyik töredékét tudja csak a ráírt kapacitásának. Ezért akkumulátort érdemes megbízható webhelyről vásárolni és ott is csak márkásat választani. (Akkumulátor teszt) Aki több készüléket is szeretne tölteni, annak már a 10000-mAh-s kapacitásúak között érdemes választani, mellyel 2-3 alkalommal is fel tudjuk tölteni a telefonunkat. Ha még ettől is többre van szükségünk, akkor a 20000mAh-s akkumulátor sem túl nagy, mellyel akár 5-8 alkalommal is feltölthetjük készülékeinket. (telefon, lámpa, fényképezőgép, kamera, stb) Ezúttal a Xiaomi 20000mAh-s külső akkumulátorát szeretném bemutatni.

A doboz

A doboz a szokásos minimalista stílusú, fehér karton, mely a külső akkumulátort és a microUSB kábelt rejti. Az akkumulátor épp csak belefér, a kis méretű csomagoknak pedig örülni szoktunk.

Kinézet

Az akkumulátor kinézete is az egyszerűséget sugallja. Kerek oldalai és hosszúkás törzse miatt könnyen kabát vagy táska zsebbe csúsztathatóvá teszi. Nadrágzsebhez már nagy, de mivel nehéz is, oda amúgy sem tennénk.

A felső és alsó része rácsos, mely biztos fogást biztosít. A felső részen egy diszkrét MI felirat található. Az oldalt található gombbal lehet bekapcsolni. Az első részen, kétoldalt található a két USB port, középen a töltésre szolgáló micoUSB csatlakozó, alatta pedig a töltöttséget jelző 5 fehér fényű mini led.

Beüzemelés

Az akkumulátort a hozzáadott microUSB kábel segítségével használat előtt fel kell teljesen tölteni. Más teendő nincs vele, máris használatra kész.

Használat

A készüléken található két USB port egyenlő teljesítményű, nem is jelzi felirat, melyik mennyi tud. Specifikáció szerint 5.1 Volton 2.4A, 9 Volton 2A, 12 Volton pedig 1.5A áramot ad le. A 9V hasznos a gyors töltéshez, a 12V-ot még kevés készülék támogatja, de ha igen, akkor bizony jelentősen le tudja rövidíteni a töltési időt.

A külső akkumulátort is több feszültségen tudjuk tölteni. 5 Volton 2A, 9 Volton szintén 2A, 12 Volton pedig 1.5A a töltőáram. 5 Volton szinte végtelenségig tart feltölteni, nálam 12-15 óra is volt. 12V-on viszont már 6-7 óra alatt is teli tudjuk tölteni. Érdekesség, hogy aközben is lehet tölteni a külső akkumulátort, miközben ő is tölt más készülékek.

A legfontosabb kérdés természetesen az, hogy valójában mennyit is tud a készülék. Bár 20000mAh-snak hirdetik, a termékoldalon is szerepel, hogy a valós kapacitása inkább. A különbség a különböző mérési módokban rejlik. Míg a benne található 3.7V-os LiPo akkumulátor kapacitása 20000mAh-s, az 5V-os USB porton ez 14000mAh-nak fog látszani.

A teszthez háromszor merítettem le teljesen és töltöttem fel a készüléket. Napokig ment a tableten a youtube, hogy a megmérjem a teljes kapacitást. Mindhárom alkalommal 12000 és 14000mAh közötti értéket mértem (5V-os feszültséggel). Vagyis kicsit marad csak el a terméklapon jelzett 14Ah-s értéktől.

A töltés elindításához elég csak az USB csatlakozóhoz egy eszközt csatlakoztatni és máris elindul a töltés. Töltés közben a töltöttséget jelző LED időnőként felvillan, mutatva hogy mennyi energia van még a külső akkumulátorban. Egyszerre két eszköz is tölthető, így lehet igazán kihasználni a hatalmas kapacitást.

A nagy kapacitásnak köszönhetően akár laptop is tölthető róla, ha USB-s a töltője. Kisebb laptopokat egyszer tud teljesen feltölteni.

Súlya 330gramm, ami kb. duplája egy mai okostelefonnak, a kettő együtt pedig már közel fél kiló,egynapos túrára kisebbet vinnék, több napos kirándulás esetén viszont ezt az árat vállalnunk kell.

Ami tetszett

– Hatalmas kapacitás
– Jó minőség
– Két USB port
– Gyorstöltés a telefonokhoz
– Gyorstöltés a külső akkumulátor feltöltésére

Ami nem tetszett

– Ekkora kapacitásnál elkerülhetetlen, hogy nehéz legyen, néha elég kisebb kapacitás/súly is

Hol kapható

Az Original Xiaomi Power Bank 2 20000mAh-s külső akkumulátora a GearBest-en akciósan 29 dollárért kapható.

A GearBest-en és a Banggood-on több tucat külső akkumulátor töltő kapható.
Ajánlom a Blitzwolf és a Xiaomi termékeket, így nem fog csalódás érni benneteket!

Itt is kapható

Aliexress

Banggood

Hazai beszerzés

XiaomiShop

Lájkold a blog facebook oldalát, ahol további akciókat és érdekességeket találsz!

Csatlakozz facebook csoportunkhoz is!

A Xiaomi rajongók csoportját itt találod!

40 hozzászólás

  1. Flashy7

    2017-09-28 at 13:22

    ha egyszerre tud tölteni és töltődni is: szünetmentes tápegységnek használható IP-kamera mellé vagy otthoni miniszerver alá. hogy mennyire jó ez az aksijának az másik kérdés, de van olyan felhasználási terület, ahol megengedhető, ha évente újat kell venni.

  2. Kinai cuccok blog

    2017-09-28 at 13:28

    @Flashy7: Jó tipp, köszi!

  3. Takika

    2017-09-28 at 19:28

    Pont ma jött meg. S7 edge-et próbáltam tölteni vele, de nem működött a gyorstöltés.

  4. Kinai cuccok blog

    2017-09-28 at 19:38

    @Takika: Szia!
    Csak azt töltöd vele? Mást nem dugtál rá?
    A külső töltőhöz adott kábellel töltöd?
    Nekem az S7-et tölti 9V-on, ha csak azt dugom rá és a power bank kábelét használom.

  5. Takika

    2017-09-28 at 19:42

    @Kinai cuccok blog: Most a telefon saját gyorstöltőjével töltöm az aksit, ha végez megnézem másik kábellel is a telefon töltését. Egyébként a bankhoz kapott kábellel próbáltam a telefont.

  6. Kinai cuccok blog

    2017-09-28 at 19:57

    @Takika: Egy ilyet érdemes beszerezni:

    kinaicuccok.blog.hu/2017/09/01/keweisi-4v-20v-0-3a-feszultseg-aramerosseg-mero-aksi-kapacitasmero-microusb-miniusb-teszt

    Ezzel ki lehet tesztelni a kábeleket és a töltőket is.

  7. Takika

    2017-09-28 at 20:12

    @Kinai cuccok blog: Ampere alkalmazással néztem, meg a telefon írja, hogy gyorstölt. Egyébként egy ilyen tesztelő cucc is úton van, csak hát kína messze van 🙂

  8. Kinai cuccok blog

    2017-09-28 at 20:47

    @Takika: Én az Ampere alkalmazásban nem látok olyat, ami mutatná, hogy hány volttal tölti az USB-n. Amit látok, az az akkumulátor feszültsége, vagy az akkumulátor töltő feszültsége. Ha 4.4V alatti értéket látsz, akkor az mind az aksira vonatkozik.
    A Max. USB áram és a Töltési sebesség nekem egyelőre nem ír ki semmit. Te ott látod?
    De a telefon valóban jól írja ki a lezáróképernyőn hogy gyors töltéssel tölt.

  9. Bobby Newmark

    2017-09-28 at 22:06

    Húszezer mAh?! És csak ekkora? Hogy a picsába? Egészen biztosan annyi, vagy olyan, mint az 1000 lumenes zseblámpa, ami valójában 120-at tud?

  10. Jozsó_

    2017-09-28 at 22:21

    20000 mAh az a benne levő akkumlátorok standard feszültségén (3,7V-on) értendő. Ha USB-n veszed ki belőle az áramot, ott 5V-ot szeretnél. Az lesz a 14000 mAh.

    Ezt a trükköt a legtöbb akku gyártó eljátsza.

  11. WatchFun

    2017-09-28 at 22:22

    A kapacitáseltérés magyarázata: a 20.000mAh az 3.7V névleges cellafeszültségre van megadva, a felhasználó pedig 5V-on venne ki belőle. A kapacitás így 3.7/5*20.000, azaz 14.800 mAh-nak adódik, 12V-on meg csak 6166 mAh, ami még mindig 6 Ah, ez egy kismotor akkumulátorának megfelelő érték.

  12. Kinai cuccok blog

    2017-09-28 at 22:24

    @Bobby Newmark: A cikkben van a válasz 🙂 Bár a terméken 20000mAh szerepel és úgy is hirdetik, az adatlapján már 14000mAh-át írnak valós kapacitásnak, én pedig 12-14 ezret mértem. Szóval combos.
    Egyébként nem mondanám hogy kicsi, 13.55 x 6.76 x 2.39 cm. Súlyra is 330g. És ez kivételesen nem homokkal meg fémhulladékkal van töltve ahogy a cikkben linkelt kamu akkumulátorokról szóló videón is van.

  13. Bobby Newmark

    2017-09-28 at 22:25

    OK, köszi!

  14. Bobby Newmark

    2017-09-28 at 22:29

    @Kinai cuccok blog: Jó, kicsit az áramhoz hülye vagyok a jelek szerint. 😛 Csak az ugrott be, hogy van az airsoft M16omba egy ennél másfél-kétszer nagyobb akksim, ami 3800mAh, és fogalmam sincs most hirtelen, hogy mekkora feszültség.

    Vagy mondjuk a drónom akksija, ami 4400mAh, és szintén legalább kétszer ekkora.

    Nem gondolkoztam igazán, csak a szám valahogy nem stimmelt. Én kérek elnézést. 🙂

  15. Kinai cuccok blog

    2017-09-28 at 22:34

    @Jozsó_: @WatchFun: Én is ezt írtam korábban egy USB-s kapacitásmérő tesztnél:

    “A különbség abból adódik, hogy az USB (alap) feszültsége 5.2V, a készülékben lévő Li-Ion vagy Li-Po akkumulátor pedig 3.7V-os, amit kb. 4.2V-al lehet tölteni, így összességében kb. 20%-al kevesebbet fog mutatni.”

    És így javítottak:

    “Nem valószínű, mert amperórában számolunk, azaz elég az átfolyó áramot integrálni, függetlenül a feszültségtől. Valószínűbb, hogy a SW megpróbálja figyelembe venni, hogy az akku töltés hatásfoka nem 100%.”

  16. WatchFun

    2017-09-28 at 22:52

    @Kinai cuccok blog: Az én 10.000 mAh-s Xiaomi powerbank-omra rá van írva, hogy “10.000 mAh 38.5 Wh”- tehát a kínai 3.85V-tal számolt, nyilván középérték táján-, a következő sorban pedig: “6900 mAh 5.1V”, amit ha kiszámolsz, 35,19 Wh. A kettő közötti különbség (9%) a töltési veszteség, ahogy Téged kijavítottak úgy a töltési veszteség meghaladná a 30%-ot ami irreális.

  17. Kinai cuccok blog

    2017-09-28 at 23:00

    @WatchFun: Erre pedig ez van írva: 20000mAh 3.85V (77Wh)
    Akkor ez lesz a trükk! Köszi!

  18. WatchFun

    2017-09-28 at 23:03

    @Kinai cuccok blog: Nem mindegy, hogy a 4000 mAh 1 vagy 2 (esetleg 3) cellás akku. A 4000 mAh azt jelenti – elméletileg – hogy 4 A áramerősség mérhető a pólusokon 1 órán át, folyamatosan. Belátható, hogy 4A áramerősség 7.4V-on kétszer annyi munkát tud végezni, mint 3.7V-on. A Phantom akkuja 4480 mAh, de 15.2V-on, ez ugye 4C. 1C-n 17.920mAh lenne, ez kb. 30 deka. a 20 Ah-os Xiaomi poerbank meg 338g. A Li-Po energiasűrűsége 130-200 Wh/kg, azaz kb. ki is jön a matek mind a két esetben.

  19. WatchFun

    2017-09-28 at 23:04

    @WatchFun: Persze, hogy nem 4C hanem 4S…

  20. Kinai cuccok blog

    2017-09-28 at 23:13

    @WatchFun: És valóban, az én drón aksim is 3S… Köszönjük a segítséget!

  21. Gatinho

    2017-09-29 at 07:53

    “Jó dolog, bár gyakorlati hasznára még nem jöttem rá, ötleteket várok! :)”

    Egyszerű. Pl. csak egy szabad hálózati töltőd van otthon és estére kimerül a telefonod és a powerbank is töltésre szorul. Felrakod töltőre a powerbank-ot, arra meg a telefont. Reggelre van két töltött cuccod.

  22. Hamurabi

    2017-09-29 at 08:27

    Nekem van ilyenem, és a töltéshez nem kell gombot nyomnom. Rádugom, és 1 mp múlva kapcsol, tölt. A gombot csak arra használom hogy lássam, mennyire van töltve.

  23. Kinai cuccok blog

    2017-09-29 at 08:37

    @Gatinho: Igaz, köszi a tippet! Nekem van 5-ös USB elosztóm, ez nem merült fel nálam.

  24. stargazerhu

    2017-09-29 at 09:24

    “Érdekesség, hogy aközben is lehet tölteni a külső akkumulátort, miközben ő is tölt más készülékek. Jó dolog, bár gyakorlati hasznára még nem jöttem rá, ötleteket várok! :)”
    Ha éjszaka a telefont is töltenéd meg a bankot is és csak egy töltöd van, akkor is jó ficsőr.

    “A töltés elindításához nem elég csak az USB csatlakozóhoz egy eszközt csatlakoztatni” Nekem elég csak csatlakoztatni, nem kell külön bekapcsolni.

  25. JTom

    2017-09-29 at 09:45

    nekem 10 ezres Xiaomi van. egész nyáron intenzíven használtam, szuper cucc majd’ háromszor feltöltötte a telómat/tabletet, így összességében 24 órát lehet “kézben tartani” a készüléket. jobbára filmet néztem rajta a 12 órás “műszakok” alatt.

    Ui.: admin, csak nekem bántja a szemem a blog alcímében a helyesírási hiba? 😉

  26. Kinai cuccok blog

    2017-09-29 at 10:30

    @Hamurabi: @stargazerhu: Köszönöm, megnéztem még egyszer és tényleg így van. Javítottam a cikkben is!

  27. Csezarro

    2017-09-29 at 10:32

    @JTom: azert kicsi K, mert kicsi kinaiak 😀

  28. Kinai cuccok blog

    2017-09-29 at 10:34

    @JTom: Köszi hogy benéztél, nagyon szeretem a blogod 🙂
    Nekem is úton van egy 10 ezres 🙂
    Ui.: Az alcímben, mire gondolsz?

  29. Csezarro

    2017-09-29 at 10:37

    @Kinai cuccok blog: Kína mint földrajzi név! Nagybetü!

    “Ami nem Kínából származik … “

  30. JTom

    2017-09-29 at 10:45

    @Kinai cuccok blog: ahogy fentebb Csezarro írta a “Kínából” szó nagybetű…
    köszönöm, én is benézek néha, elég sok cuccot rendelek havi szinten én is innen-onnan.

    nekem ilyen van:
    ae01.alicdn.com/kf/HTB18auyIXXXXXXpaXXXq6xXFXXXb/Newest-100-Original-Xiaomi-Power-Bank-10000mAh-For-iPhone-6-6-plus-Samsung-Galaxy-S6-S6.jpg

    szép, de nagyon karcolódik, ha hasonlót rendeltél, ajánlom vegyél hozzá szilikon tokot, nekem bevált és szép, fiatalos is.
    xiaomi-mi.com/uploads/ck/10000mbatr%20%283%29.jpg
    nekem a sárgászöld van

    kérdés: mit a sorsuk a tesztelt termékeknek?

    jó blogolást!

  31. Kinai cuccok blog

    2017-09-29 at 10:54

    @Csezarro: 😀

  32. Kinai cuccok blog

    2017-09-29 at 11:09

    @JTom: Köszönöm az észrevételt! Én a cikk alcímét szugeráltam, pedig írtad is, hogy a blog alcíme. Az akkumulátor szót szoktam rendszeresen elírni. De jogos, így már engem is zavart! Javítottam!

    A cuccok nagy részét magamnak rendelem, így megtartom. Sokat rendelek ismerősöknek is, azokat csak teszt után kapják meg 🙂 A családnak is szoktam rendelni vagy elajándékozni.
    Kevés olyan van, amit eladok. De sok minden, amit még eladni sem érdemes mert csak az időt vinné, (1-2 ezer forintos dolgok) állnak egy fiókban. Ezért is vannak a blogon inkább olcsóbb és hasznos dolgok. Októberben tervezek egy játékot, nyereményként is felajánlok párat. Ha népszerű lesz, akkor ez is egy megoldás lesz 🙂

  33. Kinai cuccok blog

    2017-09-29 at 11:15

    @JTom: Megnéztem még egyszer, én csak 5000-et rendeltem:
    http://www.gearbest.com/mobile-power-bank/pp_145286.html?lkid=11481341
    Köszi a szilikontok tippet is!

  34. JTom

    2017-09-29 at 11:20

    ez a jó neked:
    http://www.gearbest.com/iphone-power-bank/pp_318349.html

    és ajánlok még hozzá egy rövid, erősebben gumírozott kábelt, használat közben tölteni jobb vele (tapasztalat). a Blitzwolf-tól vettem, uo. színű, mint a szilikon tok 😉

  35. Kovacs Nocraft Jozsefne

    2017-09-29 at 15:44

    @Kinai cuccok blog:

    “Ui.: Az alcímben, mire gondolsz?”

    Azt nem tudom, JTom mire gondol, de az alcímben van 2 helyesírási hiba is:

    “Erőmű a zsebedben – Xiaomi 20000mAh-ás külső aksi – Teszt”

    Helyesen:

    20 000mAh-s
    akksi

  36. Kinai cuccok blog

    2017-09-29 at 21:04

    @Kovacs Nocraft Jozsefne: Első rendben, köszi!
    A másodikat már én is néztem párszor, úgy láttam hogy mindkettőt használják. Az aksi esetében a mássalhangzó torlódás miatt tartják egy k-nak. De sokan kk-val írják.

  37. Kinai cuccok blog

    2017-09-29 at 23:20

    @JTom: Köszönöm! 🙂

  38. Kovacs Nocraft Jozsefne

    2017-09-30 at 09:02

    @Kinai cuccok blog:

    A mássalhangzó-torlódás nem indok egy mássalhangzó kihagyásához. Csak olyankor kell kihagyni egy mássalhangzót, ha három azonos kerülne egymás mellé. De sokszor ilyenkor a kötőjeles írás lép be, pl. itt-tartózkodás.

    A mássalhangzó-torlódás azért sem játszik, mert az nem befolyásolja a kiejtést.

    Azért köszönöm, hogy az elsőt kijavítottad. 🙂

  39. JTom

    2017-10-03 at 18:09

    @Kinai cuccok blog: írtam a blog.hu-n regelt címedre privátot

  40. Kinai cuccok blog

    2017-10-04 at 10:30

    @JTom: Üdv,
    Sajnos még nem kaptam meg. Több emailt sem kézbesített a gmail az utóbbi napokban, email címtől függetlenül. Megtennéd hogy elküldöd még egyszer?

Leave a Reply

Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Most Popular

Elejére