Okosság

Milyen szempontok alapján vásároljunk (elektromos) rollert?

Manapság rengeteg roller kapható és azt gondolnánk, hogy bármelyik jó lehet. Valójában még átlag embernek sem mindegy, hogy a sok lehetőség közül melyiket válassza. Ezt a kérdést tovább bonyolítja, ha elektromosat szeretnénk.
Lássuk hát milyen szempontokat érdemes figyelembe venni!

Gyerek vagy felnőtt méret

Legegyszerűbb kérdés, hogy kinek lesz. A gyerek rollerek kisebb méretűek, kisebb a kerekűek és kb. 60-80 kg teherbírásúak. Bár a súlykorlát akár felnőtteknek is megfelelő lehet, a kisebb kerek nem veszik olyan jól az akadályokat és a kormányuk sem állítható elég magasra.

Kerékméret

Ha közlekedni szeretnénk vele, akkor a minél nagyobb, annál jobb elv érvényesül. Gyerekeknek 10-15 (4-6 col), felnőtteknek 15-20 cm (6-8 col) átmérőjű kerék ajánlott.
A kisebb, keréknek nagyobb a gördülési ellenállása, nehezebben veszik az akadályokat, fárasztóbb vele hosszabb távra menni. A nagyobb kerék érezhetően jobban gurul, de nehezebb. A vékonyabb vagy keményebb kerekekre jellemző hogy könnyebben gurulnak, viszont a tapadása is kisebb, nedves úton jobban megcsúszik. A tömlős kerekek jobban tapadnak, elnyelik a rázkódást, de nehezek és hajtani is nehezebb őket.

Rugózás

Kevés rolleren van rugózás, pedig nagyszerű dolog. Bár nehezebb lesz tőle a roller körülbelül egy kilóval, ha választhatunk, akkor teleszkóposat vegyünk! Már az első teleszkóp is nagy segítség. A sok repedés és díszkő miatt a rugózás nélküli rollerrel kényelmetlen a közlekedés és az ízületeimnek sem tesz jót.

Hordozhatóság

A legtöbb roller összecsukható, de nem mindegy hogy hogyan. Ha tömegközlekedés járműreire is fel szeretnénk vinni, akkor fontos, hogy könnyen össze lehessen csukni, másrészt az sem mindegy, hogy hol csukódik össze. A legjobb, ha a kormányt a fellépővel összekötő váz alsó részén törik be, így a kerék is felfelé és hátra mozdul el. Emiatt sokkal kisebb lesz a roller. Az összecsukó retesz kioldása történhet lábbal és kézzel is, utóbbi kényelmetlenebb, hiszen le kell hajolni, kioldani a reteszt és így kell a kormányt is hajlítani.

portable-waterproof-300w-6_5inch-tire-foldable-carbon-fiber-electric-scooter.jpg

A hordozhatóság szempontjából másik fontos tényező a roller súlya. A legtöbb roller alumínium, hogy könnyebb legyen, de ki lehet fogni nehezebb darabokat az olcsó kategóriában. Ha megadják a terméklapon a súlyt, emeljünk és cipeljünk hasonló súlyt hogy lássuk, mennyire nehéz, pl. vízespalackot. Az elsőre könnyűnek tűnhet a 4-5 kilogramm, 5 perc után már nem az. Az elektromos rollerek még nehezebbek, a LiPo vagy Li-Ion akkumulátorral szerelt könnyebb darabok 7-8 kilósak, a nehezebbek már 13-15 kilósak, mint egy bicikli. A régi, ólomsavas akkumulátorosak pedig akár 25-50 kilósak is vannak.

Fékek

A legtöbb rolleren a hátsó kerék feletti sárhányó egyben fékként is működik. Ez a legtöbb esetben elegendő. Én ezt is ritkán használom, inkább a hajtó lábammal fékezek úgy hogy előre lépek.
Néhány modellen van kézzel működtethető fék is, ez kényelmes, de nehezebb lesz tőle a roller. Az elektromos rollereknél van elektromágneses fék. Kényelmes a használatuk, nagy sebességnél erősen fognak, de kis sebességnél már nem hatékonyak és nem tudják teljesen megállítani a rollert. Az elektromágneses féknél van olyan, ami vissza is táplálja az energiát. Hasznos, hogy ne vesszen kárba és így kevesebb akkumulátor is elegendő a rollerbe, amitől olcsóbb és könnyebb lesz.

Fellépő magassága, hossza, szélessége

Keveseknek tűnik fel, hogy a fellépő magassága milyen fontos. Talán sokan azt gondoljak, hogy a magasabb jobb, mert kevésbé akad fent. Ez igaz, de mivel a rolleren egy egy lábas fél guggolást végzünk, így a tartó láb sokkal jobban elfárad, mint a lökő láb. Aki rollerezett már, az ismeri. Így nem mindegy, hogy mennyire kell a tartó lábat berogyasztani. Az alacsony fellépővel rendelkező rollereken kevésbé, így nem olyan fárasztó a használatuk. Természetesen túl alacsonyan sem lehet, mert akkor pedig könnyen fennakad.
A fellépő hossza és szélessége azért fontos, hogy kényelmesen felférjen a másik lábunk is, így kevésbé fárasztó az út. A hosszabb fellépőnél hátrébb helyezhetjük a súlypontunkat, így biztonságosabb a roller.

Elektromos vagy hagyományos

Sajnos itt inkább az ár szokott dönteni. A hagyományos roller 15 és 30 ezer forint között van, az elektromos rollerek itthon százezer forinttól kezdődnek. A hagyományos rollerrel edzettségtől, sebességtől és útviszonyoktól függően alkalmanként 1-5 kilométert lehet megtenni. Elektromos rollerrel akár 10-20 kilométert is! Persze azt gondolhatjuk, hogy a távnak csak az akkumulátor teljesítménye szab határt, pedig az elektromoson is el lehet fáradni.
Vagyis ha hosszabb utakra szeretnénk menni, mindenképp egy elektromos rollerre lesz szükségünk. Sehol sem mutat jól ha megizzadva, lihegve érkezünk meg.
Szempont lehet a súly is. A sima rollerek 3-5 kilósak, az elektromos rollerek 8-15 kilósak. Utóbbit egy gyerek vagy hölgy nem biztos hogy elbírja. Ha tömeg közlekedünk vagy lépcsőn visszük, akkor inkább egy kisebb, könnyebb rollert válasszunk, függetlenül attól hogy elektromosat vagy hagyományosat választunk. Az elektromos rollereknél az akkumulátor az egyik legnehezebb rész, így ha nem kell napi 20 kilométert mennünk, akkor egy kisebb kapacitású de könnyen rollerrel jobban járunk.

Elektromos roller hatótávja

Ez sem olyan egyszerű kérdés, mint amilyennek látszik. Az adatlapon feltüntetett értékek a gyár optimális körülmények között elvégzett és a gyár feltételeit teljesítő körülmények között születtek. A teljesítményt nagyban befolyásolja az utas súlya, az út minősége, a gyorsítás és fékezés gyakorisága, szél erőssége és iránya, de még a hőmérséklet is! Így könnyen megeshet, hogy egy 20 kilométert tudó roller a maximális terhelhetőség határán, rossz úton, hidegben csak 5-8 kilométert fog tudni!

Akkumulátor típusa

A rollerekbe vagy Li-Ion (jellemzően 18650-es) akkumulátorokat vagy a hagyományos savas akkumulátort raknak. Előbbi sokkal könnyebb, nagyobb teljesítményű de drágább. Utóbbi olcsóbb, de nagyon nehéz, főleg az üléssel ellátott darabokat szerelik vele.

Hol vásároljunk

Vehetjük itthon és rendelhetjük külföldről is. Itthon drágább, viszont egyszerűbben intézhető a garancia.

Külföldről olcsóbb, de hiba esetén a nagy súly miatt költséges vissza küldeni.

Rollerek a GearBest-en

“Europe Railway Priority Mail”-el rendelve nincs Vám és Áfa! Ehhez a kosárba kell tenni és a Proceed to Checkout után a Priority line alatt lévő szállítási “Europe Railway Priority Mail” módot kell választani.

Rollerek a Banggood-on

Van ami Vám és Áfa nélkül vásárolható, ott odaírják hogy az ár már tartalmazza ezeket a költségeket, vagyis nem nekünk kell fizetni:

Please Note:
1. The above prices are already inclusive of customs duties,
so customers do not need to worry about paying extra customs duties.

Rollerek az Ebay-en

Ha a termék helye Európában van, jó eséllyel nem kell Vámot és Áfát fizetni.

Rollerek az AliExpress-en

Sajnos nem tudok Vám és Áfamentes megoldásról

Xiaomi

Az én kedvencem a Xiaomi elektromos rollere, mely már 100 000 forintért elérhető a GearBest-en.
“Europe Railway Priority Mail” postázási módot választva pedig Áfa és Vám mentesen rendelhető!

Előnye a nagy teherbírás és hatótáv, nagy kerék és jó útfekvés.
Hátránya hogy nehéz és nem csukható olyan kicsire össze, mint a többi roller

Hazai beszerzése a XiaomiShop-ból lehetséges. A garancia miatt érdemes megfontolni!

xiaomi-m365-elektromos-roller-3.jpg

Lájkold a blog facebook oldalát, ahol további akciókat és érdekességeket találsz!

Csatlakozz facebook csoportunkhoz is!

A Xiaomi rajongók csoportját itt találod!

21 hozzászólás

  1. Poroszka ló

    2017-11-09 at 07:44

    Remek. Népszerűsítsünk egy hatalmas ostobaságot. A hagyományos, lábbal hajtott roller teljesen oké, ezzel nincs bajom. De elektromos roller? Segway, meg a többi marhaság… Minek?
    Elmondom mi ezekkel a fő problémám:
    1. Bringautakon használják, még rosszabb esetben járdán. Egy átlag biciklishez képest olyanok, mintha kombájnnal hajtana fel valaki autópályára. Lassúak, kerülgetni kell őket és jellemzően a vezetőjük se lát se hall.
    2. Azzal takaróznak, hogy környezettudatos. Na épp annyira környezettudatos, mint egy elektromos autó, amely gyártásához nagyságrendekkel több alapanyag kell, mint egy mára faék egyszerűségűvé vált fosszilis üzemanyagú autóhoz. A lábbal hajtható értelmes megoldás, de az elektromos egy hatalmas tévút és önbecsapás.

  2. Kinai cuccok blog

    2017-11-09 at 08:57

    @Poroszka ló: Naponta használok hagyományos vagy elektromos rollert. Tökéletesen kiegészítik egymást.
    Ami a hagyományos rollernek már túl nagy táv, azt elektromossal le lehet nyomni gyorsan és izzadság nélkül. Kerékpár úton is megyek, előzgetem a sima bringásokat is. Belvárosban amúgy sem lehet 20-nál többel menni a bringaúton. Inkább egy BMW-s életérzést sugall az, amikor rád csöngetnek, mert te csak egy rolleres vagy. Aztán meg nem győz tekerni, mert ott vagyok mögötte.
    Autósok pontosan ugyanezeket mondják el a kerékpárosokra, a BMW/Audi tulajok meg a többi autósra.
    Felesleges prekoncepciókkal élni, mindenki figyeljen a másikra és segítsük egymást a közlekedésben!

  3. sellőlány

    2017-11-09 at 09:51

    @Poroszka ló: Egy időben sokszor használtam lábbal hajtgató rollert (egy kifejezetten városi hadznlatra kifejlesztett, rugós, nagykerekű típust) , 5-6 km-es távokra a városban, a bkv kiváltására. Nem sport ruházatban, hanem amolyan városinak elmegy, de még kényelmes verzióban, mert közben munkaügyben intézkedtem. Tanulságok. 1. Jobb lábbal hatékonyabb és stabilabb vagyok, ezért többször hajtottam azzal, emiatt volt kisebb lesántulás, idegbecsípődés, féloldalasság érzet. Ballal hajtva ormótlanabb mozdulatok, lassabb haladás, egyszer esés is egy burkolatrepedésbe akadás miatt. 2. Izzadás, főleg egy melegebb napon, vagy amikor sietni kell. Emiatt, ha jelenés van, tisztasági cuccot és váltófelsőt kell cipelni. 3. Cipő gyorsabb amortizálása, főleg a jobb oldalié. Szóval egy teljes szezon után egyáltalán nem tartottam volna hülyeségnek ekektromis rollerre váltani, de akkoriban még eléggé gyerekcipőben járt ez a technológia, utána pedig autóra kellett váltanom a külvárosi desztinációk miatt. Viszont most megint aktuális lesz a városozás, körbe fogok nézni elektromos roller fronton. A bloggernek emiatt köszönet a posztért.

  4. cselaxi

    2017-11-09 at 10:03

    Hogyan: -Jó napot kívánok, vásárolnék egy elektromos rollert.
    Milyet: Olvasd el a cikket…

  5. tervrajz

    2017-11-09 at 10:08

    @Poroszka ló: Baromira nincs igazad:-) 1. 3 éve használok elektromos rollert több mint 5000km mentem vele (ezzel járok dolgozni minden nap télen nyáron. 30km/H a max sebessége vagyis leginkább előzgetni szoktam vele bringásokat nem ők engem:-) 2. 10kg az elektromos rollerem a legkönnyebb kocsi is 700 kg. Töltési költsége kb havi 300 forint. Ha kocsiddal sarokra jársz is több költséged és káros anyag kibocsátásod. Ha feltételezem, hogy áramot szénbányába állítják elő és a akkumulátor majd a kukába dobom (amit nem fogok) is nettó hülyeség amit írsz:-).

  6. sellőlány

    2017-11-09 at 10:10

    @tervrajz: Milyen típusú rollered van?

  7. tervrajz

    2017-11-09 at 10:11

  8. tervrajz

    2017-11-09 at 10:15

    @sellőlány: Nem olcsó de hosszú távon nekem BKV bérletben visszahozta az árát, mert egyáltalán nem járok a városba mással. És a munkahelyemen is letudom támasztani az asztalom mellé. Vagy egy boltba is betudok menni, amit egy bringával nem tudok megtenni.

  9. sellőlány

    2017-11-09 at 10:24

    @tervrajz: Igen, ebből a szempontból kedveltem meg én is a hagyományos rollert. Viszont a fenti okok miatt, ha napi szinten újra rollerezni kezdek, akkor elektromosra fogok váltani.

  10. tervrajz

    2017-11-09 at 10:37

    @sellőlány: Én is előtte pár évet hagyományos rollerrel jártam, de térdem tropa + így nem izzadok le fitten érkezem dolgozni:-)

  11. AcidJazz

    2017-11-09 at 11:04

    @Poroszka ló: Ostoba vagy. Bár ez csak neked baj.

  12. n3spr3ss0

    2017-11-09 at 12:24

    Ha elmegyek vásárolni egy ilyen rollerrrel, hova teszem az üzletnél?

  13. Kinai cuccok blog

    2017-11-09 at 12:36

    @n3spr3ss0: Én mindig beviszem és tolom magammal. A nagyáruházakban ritkán a biztonsági problémázik (valami rossz beidegződés lehet, mivel se nem rollerezek az áruházban, se nem pörgetem a fejem felett), de jellemzően tolom magammal és senki nem szól. Ha kell, akkor bárhova le vagy odatámasztom.
    Amúgy remekül lehet cipekedni vele, a kormány sok és nehéz szatyrot is elbír, nem neked kell cipelni, akkor sem, ha csak tolod. Még a nehéz dobozokat is könnyebb szállítani úgy, hogy a fellépőre teszed.

  14. Domimaci

    2017-11-09 at 12:59

    Én már közel 4 éve használom a Futurer elektromos rollerem. Hihetetlenül beleivódot az életemben. Szinte hiányzik ha nem mehetek vele. Ahoz hasonlítanám mint az autókhoz való ragaszkodást. Kis helyen elfér, jól bírja a kilómétereket és egy nagy szabadságérzetet add. Emellet sok időm megspórol. Én ajánlom mindenkinek ezt a közlekedési formát.

  15. midnight coder

    2017-11-09 at 13:32

    @Poroszka ló: Szerinted mivel termelek több koszt az orrod alá ? Ha egy dieseles SUV-val hajtok el előtted, vagy ha egy elektromos rollerrel ?

  16. midnight coder

    2017-11-09 at 13:36

    @Poroszka ló: Amúgy környezetvédelmi szempontból a bicikli is önbecsapás. Mivel a bicajosok 99.9%-a rossz időben a tömegközlekedést használja, a BKV-nak folyamatosan fenn kell tartania azt a kapacitást ami az elszállításukhoz rossz időben kell, csak jó időben az ő helyük üres a buszon. De attól a busz ugyanúgy megteszi ugyanazt a távolságot, és ugyanúgy szennyezi a környezetet, mint ha a delikvens ott ülne rajta.

  17. sellőlány

    2017-11-09 at 14:10

    @midnight coder: A pontosság kedvéért ne csak a közvetlen környezetszennyezést nézzük, hanem a közvetett is. Az autók akkumulátorának megsemmisítése, használt motorolaj, hűtőfolyadék kezelése, kopott autógumik megsemmisítése, minden egyes gépi automosás, az autó bontásakor keletkező felhasználhatatlan hulladék kezelése. Ilyen szempontból nem hasonlítható össze a két eszköz. Felesleges vita. Ennyi erővel inkább lehet pampogni az okostelefonokon, azoknak a gyártásával sokkal több környezetterhelés történik, és szinte mindenkit érint, aki mobiltelefont használ.

  18. KUHULIN

    2017-11-09 at 14:13

    A Xiaomi MiJia M187 elektromos roller az igényeimnek teljesen megfelel.
    A 3,5 Km-re lévő irodámba nagyon szívesen megyek vele. Egy töltéssel 2x oda-vissza meg tudom tenni a távot még hidegebb időben is, a magam 90Kg.-val… Alattam kb. 20-al tud menni kényelmesen, de egy rolleren az nekem bőven elég. Egy app-al a telefonomon le lehet kérdezni a roller aktuális állapotát és pár beállítást is így lehet elvégezni. (A cruise-controlt imádom!). Sőt, még firmware-t is lehet frissíteni, ami azért elsőre egy rollernél azért viccesen hangzik. 🙂

  19. Hakka sallala

    2017-11-11 at 09:48

    Sziasztok, Én épp rendelés határán állok, egy ilyen kell (kb 2km a hévig meg vissza útra) és lusta vagyok 🙂

    http://www.gearbest.com/skateboard/pp_656963.html

    Ez az áfa/vám mentesség a gearbestről tuti? Valaki kipróbálta már? Mert azért ha erre áfa/vám megy, akkor itthon is tudok venni…

    Illetve, ezt mielőtt indulsz meg kell hajtani, hogy már menet közben húzod rá a gázt, vagy megy magától is?

    Üdv

  20. zarew

    2017-11-14 at 15:26

    Valószínű ezt fogom venni. 49 éves vagyok 2,5 km az állomásig naponta 2x . Mivel előfordulhatnak hibák egy ilyen szerkezetnél én hazai garist veszek. Ennyi árkülönbségnél nem éri meg Kínából rendelni.(szerintem)
    xiaomishop.hu/mi_egymas/mi_jarmuvek/elektromos_rollerek

  21. Untermensch4

    2018-01-24 at 22:32

    @midnight coder: ” Amúgy környezetvédelmi szempontból a bicikli is önbecsapás. Mivel a bicajosok 99.9%-a rossz időben a tömegközlekedést használja…” Hurrá, különleges vagyok! 🙂 Én a 0.1%-ba tartozok… de nem környezetvédelmi okból bringázok (pedig a kb 25-30 éves bringámmal a gyártás ökológiai lábnyomát tekintve igazán trendi lennék) és olyan lassan megyek kerékpárúton és járdán hogy a kocogók megelőznek. 🙂

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Most Popular

Elejére