Tesztek

LeTV ultrakönnyű, összecsukható elektromos roller – Teszt

Jó dolog a bringázás, pláne ha elektromos, de ha megérkeztél akkor kint kell hagyni, le kell láncolni. A rollert viszont könnyen magaddal vihető, de nem lehet hosszú távokat megtenni vele. 2-3 kilométer és ugyanúgy lefáradsz, mint egy bringával 10-15 km alatt. Adja magát az elektromos roller, de sajnos azok kevésbé hordozhatóak, mivel legtöbbje 10-15 kilogrammot is nyom. Most végre megjelentek a 7-8 kilogrammos darabok, amik bár nem tudnak 20-30 kilométert (de minek is…), cserébe sokkal jobban hordozhatóak! 7-8kg körül már bőven kézbe lehet kapni és felvinni a lépcsőn, összecsukva pedig mindenhol elfér. Az általuk ígért 10-15 kilométeres hatótáv pedig bőven elegendő a napi használatra.

A doboz

A roller fehér termékdoboza egy erős, barna kartondobozba volt téve hogy szállításkor ne sérüljön. A termékdobozt kinyitva mindenhol ütéscsillapító hab panelek vannak, így a csomagolás biztonságos volt.
A dobozban a roller mellett egy angol nyelvű dokumentáció és egy amerikai szabványú fali töltő volt.

Kinézet

A roller kormánya a megszokottól vastagabb, mivel itt helyezték el az akkumulátorokat. Az első kerékben található a villanymotor. Az első kerék 14cm-es, a hátsó 13cm. Ez egy ideig rosszul volt feltüntetve az adatlapon de sikerült átíratni. (kisebb vita után, mivel kérték hogy fényképezzem le egy mérőszalaggal, majd kérték hogy videózzam le, hogy mérem) A kormány belső felén van a bekapcsológomb illetve a töltő csatlakozója Kívül egy led lámpa található. A tetején a kormány rúdjában található a kilométer óra és a töltöttség jelző. Mindkettő világító ledekből áll, így sötétben is jól láthatóak. A fék bal oldalt, a gázkar a jobb oldalt, a hüvelykujjaknál található. A fellépője hosszú, hosszabb mint a közismert Decathlon-os rollernek. Hátul is található rajta világítás, igaz az elemes és furcsa módon a rezgésekre villog. Így bekapcsolni sem lehet. két CR2032-es elemmel megy, vagyis túl agy fényerőt nem ad.

letv-ultrakonnyu-osszecsukhato-eketromos-roller-teszt-folding-electric-scooter-04b.jpg

Beüzemelés

Az összeszerelés annyiból állt, hogy a külön csomagolt kormányt rá kellett tekerni a kormányrúdra. Érdekes volt, hogy ellentétes menettel vannak ellátva, aminek előnyére menet közben jöttem rá. Ahogy kapaszkodunk a kormányba, automatikusan magunk felé csavarjuk és ebbe az irányba szorulnak rá a kormány fogantyúk.
Használat előtt tölteni is kellett, szerencsére nem teljesen lemerült akkumulátorral jött. A töltési idő 2-4 óra. Sajnos töltés közben nem mutatja, hogy éppen tölt, illetve azt sem, hogy hogy áll a töltés. Feltöltés után máris vihettem egy tesztkörre.

Használat

Bekapcsolni a bekapcsológomb rövid megnyomásával lehet. Még egyszer megnyomva bekapcsolódik a lámpa, ismételten megnyomva kikapcsolja a lámpát. Hosszan nyomva pedig magát a rollert kapcsoljuk ki.
Két sebesség fokozat van, az egyes 10km/h-ig, a kettes fokozat pedig 20km/h sebességig gyorsít. A sebessége függ az aktuális töltöttségtől és a terheléstől is.

Amikor ki akartam próbálni, meglepve tapasztaltam hogy a gázkar nem csinál semmit, hiába nyomom. Ahhoz, hogy az elektromotor elinduljon, meg kell lökni a rollert, vagyis álló  helyzetből nem indul. De elég csak egy negyed fordulat a keréken és máris nekiáll gyorsítani. Valószínűleg biztonsági okból van ez a funkció, de gyorsan meg lehet szokni, így nem okoz problémát. (csak a kerék mozgását nézi, így hátrafelé tolva is képes a motorra áramot adni)

A rollert kikapcsolt állapotban mint hagyományos roller lehet használni.
Az első kereke csak 14cm-es így eleinte tartottam attól, hogy egy ilyen kis kerék hogy viselkedik. A nagyobb kerék jobban veszik a repedéseket és kisebb az ellenállása is, így kevesebbszer kell lökni. A kisebb kerék kevésbé gördül és mivel közel 4 cm széles, így az átlag rollertől jóval nehezebb gurulni vele. A széles gumikerekeknek köszönhetően viszont rendkívül jó a tapadása, esős úton nem tudtam olyan élesen kanyarodni, hogy megcsússzon. Szerencsére a gödröket is legalább olyan jól veszi, mint egy 20cm-es kerekű. Ez valószínűleg a hajtott kerekeknek is köszönhető, illetve annak, hogy a hosszú fellépőnek köszönhetően hátrébb van a súlypontunk.

Mivel nincs rugózása a rollernek, a díszköveken és a repedéseknél igencsak ráz. Kicsit félek is tőle, hogy előbb-utóbb az elektronikát is szétrázza. A gumikerék valamelyest tompít, de közel sem olyan jól, mint a Decathlonos rollernek a teleszkópjai.

Gurulás közben a hüvelyujjnál található gáz és fék karral tudjuk a sebességet szabályozni. A gázra a villanymotoroktól megszokott nyomatékkal egyenletesen gyorsít. Az elektromos fék is elég intenzív, kényelmes megoldás. Sajnos fékezés közben nem táplál vissza, így az az energia elveszik. Az is jó benne hogy fékezéskor nem a kereket koptatjuk. Hátul is van a hagyományos taposófék mely egyben sárvédőként is szolgál.

A legfontosabb kérdés az elektromos eszközöknél a hatótáv. Gyárilag 14km van feltüntetve, ez természetesen sok mindenen múlik, többek között az út simaságán, hogy van-e rajta emelkedő, használjuk-e a fényeket, illetve hogy mennyivel terheljük a rollert. Én a roller 90kilós teherbírásának a tetején vagyok, így nem is vártam el a maximális hatótávot. A méréseim alapján kb. 8-t tudtam megtenni vele egy töltéssel.

Merülés közben fokozatosan veszít az erejéből, egyre kevésbé tud gyorsítani és a végsebessége is csökken. A töltöttségkijelző nem túl pontos, bekapcsoláskor szinte mindig 4-5-ös értéken áll, de menet közben gyorsan leesik, emelkedőn még inkább. A sebességmérő is elég pontatlan 5 km/h alatt.

Összecsukni a kormány alsó részén található piros karral lehet. Úgy is hirdetik, hogy a kinyitást és az összecsukást lábbal is el lehet végezni. Ez az első pár lakalommal igencsak nehézkes, amíg bekopik a megfelelő rész. Utána az összecsukás már egyszerű. A kinyitáshoz a fellépő alján található kis pöcköt kell meghúzni, ez már méretéből kifolyólag is nehezebb, de idővel ez is megszokható.

letv-ultrakonnyu-osszecsukhato-eketromos-roller-teszt-folding-electric-scooter-03a.jpg

A világítást bekapcsolva észrevehetően csökken a roller teljesítménye és a végsebessége is. Széles sávban világít, oldalra is jól látni, viszont előre csak kb. 3 métert, ami 15-20km/h-nál már kevés, nem lehet észrevenni az úthibákat. A hátsó világítás elég gyenge, jó lett volna oda erősebbet rakni.

Összegzés

Egy nagyon jó rollert kapunk a pénzünkért, melynek apró hibáit könnyen feledteti a kényelmes használat és a sok hasznos funkció. Súlya és hatótávja ideálissá teszik a városon belüli közlekedésre, szükség esetén pedig könnyen felvihető a BKV járműire. Kis méretre összecsukható, így akár az autóban is nálunk lehet.

Ami tetszett

– Könnyű
– Gyors
– Kényelmes használat
– Nagyon jól tapadnak a kerekek
– Elektromos fék
– Van rajta világítás is

Ami nem tetszett:

– A világítás nem világít távolra
– Nincs rugózása
– Hagyományos rollerként nehéz hajtani

Hol kaphatók

LeTV ultrakönnyű, összecsukható elektromos rollere a Banggood-on szállítással együtt 105 ezer forintért kapható. Ebben már benne van az Áfa és a Vám is!!!

Hol kaphatók még?

Rollerek a GearBest-en

“Europe Railway Priority Mail”-el rendelve nincs Vám és Áfa! Ehhez a kosárba kell tenni és a Proceed to Checkout után a Priority line alatt lévő szállítási “Europe Railway Priority Mail” módot kell választani.

Rollerek a Banggood-on

Van ami Vám és Áfa nélkül vásárolható, ott odaírják hogy az ár már tartalmazza ezeket a költségeket, vagyis nem nekünk kell fizetni:

Please Note:
1. The above prices are already inclusive of customs duties,
so customers do not need to worry about paying extra customs duties.

Rollerek az Ebay-en

Ha a termék helye Európában van, jó eséllyel nem kell Vámot és Áfát fizetni.

Rollerek az AliExpress-en

Sajnos nem tudok Vám és Áfamentes megoldásról

Xiaomi roller

Másik kedvenc rollerem a Xiaomi elektromos rollere, mely már 100 000 forintért elérhető a GearBest-en.
“Europe Railway Priority Mail” postázási módot választva pedig Áfa és Vám mentesen rendelhető!

Előnye a nagy teherbírás és hatótáv, nagy kerék és jó útfekvés.
Hátránya hogy nehéz és nem csukható olyan kicsire össze, mint a többi roller

Hazai beszerzése a XiaomiShop-ból. A garancia miatt érdemes megfontolni!

Lájkold a blog facebook oldalát, ahol további akciókat és érdekességeket találsz!

Csatlakozz facebook csoportunkhoz is!

1 Hozzászólás

1 Hozzászólás

  1. Untermensch4

    2018-01-24 at 22:16

    ” Ahhoz, hogy az elektromotor elinduljon, meg kell lökni a rollert, vagyis álló helyzetből nem indul. De elég csak egy negyed fordulat a keréken és máris nekiáll gyorsítani. Valószínűleg biztonsági okból van ez a funkció, de gyorsan meg lehet szokni, így nem okoz problémát.”

    Ésszerűen az energiaspórolás miatt van a funkció. Meg az eu-ban (kivéve magyarisztán…) 250W és rásegítés (nem pedig önállóan, álló helyzetből is meghajtó motor) az ami “kerékpár”.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Most Popular

Elejére