A Banggood európai raktárakban mindig erős volt, de tavaly nyáron a GearBest nagyot dobott az EU Express bevezetésével, mellyel közel a teljes termékkínálatát Áfa és Vám mentesen tudta küldeni Kínából. Olyan jól sikerült ez az újítás, hogy nem is bírta a tempót, így a logisztikai problémák megoldása mellett, az európai raktárait is kezdte megerősíteni.
European Direct Mail
A Banggood sem tétlenkedett ezalatt, ugyanis ők is megoldották az EU Express-hez hasonló szállítási módot, melyet “European Direct Mail”-nek neveztek el.
Ez korábban más országokban már elérhető volt, illetve rollerek esetében hazánkban is “Electric Vehicle Direct Mail” néven de most végre itthon is lehetővé tették!
Ez különösen jó hír a drónokat kedvelőknek, mivel a Banggood mindig is erős volt a repülés terén.
A módszer ugyanaz, először Európai raktárakba postázzák a terméket, majd onnét kerül hozzánk. A módszer annyiban is hasonlít a GearBest-esEU Express-hez, hogy a Banggood oldalán sem találni hivatalos infót, csak a partnereiket értesítették ki. Szerencsére az ügyfélszolgálatot is felkészítették, mert ott is megerősítették a hírt! (viszont nem tudnak hivatalos tájékoztatásra mutató linket adni)
Az ügyfélszolgálat szerint a csomag végig nyomon követhető.
Tariff Insurance
Létezik egy másik módszer is, mellyel ki tudjuk küszöbölni az Áfa és Vám extra költségeit.
Ezt Tariff Insurance-nek hívják, mely egyfajta biztosítás arra az esetre, ha mégis áfát és vámot kell rá fizetni.
Ez úgy működik, hogy beküldjük a vámnak a kért papírokat, kifizetjük a felmerülő díjakat, majd a Banggood-nak megküldjük a keletkezett költségekről szóló iratok másolatait és ők a linken szereplő feltételek szerint visszafizetik nekünk az extra költségeket.
Európai raktár
A Banggood régóta szállít európai raktárról is. Mivel közösségi területen belüli szállításról van szó, így nincs vámeljárás sem, nem kell áfát és vámot fizetni. A népszerűbb termékek kaphatóak így és a készlet folyamatosan bővül. Az árak kicsit drágábbak, de még így is olcsóbb, mint ha Áfát és Vámot kellene fizetni, a szállítás pedig gyors, akár pár nap alatt nálunk lehet a termék.
A fenti lehetőségekkel jó eséllyel tudunk Áfa és Vám mentesen rendelni, így egy kis keresgéléssel sok pénzt tudunk spórolni!
Lájkold a blog facebook oldalát, ahol további akciókat és érdekességeket találsz!
Csatlakozz facebook csoportunkhoz is!
123Attila
2018-02-18 at 11:27
Sehol nem talalom ezt a “European Direct Mail”-t. Akarmelyik termeket valasztom ez nem jon fel mint a postazasi opcio.
Kinai cuccok blog
2018-02-18 at 11:58
@123Attila: Az ünnepek alatt (kínai újév) ideiglenesen kivették ezt a lehetőséget. Bár biztosítottak afelől, hogy a Priority Direct Mail szolgáltatásuk is ilyen. De konkrét tapasztalat egyelőre egyikről sincs.
A Chaten aránylag gyorsan válaszolnak, megkérdezheted te is. Ha igent válaszolnak, készíts a válaszról egy képernyőfotó, rendeld meg és ha gond van, arra hivatkozva lehet reklamálni.
A GearBest EU Express továbbra is megfelelően működik, több mint 10 dolgot rendeltem náluk így.
Pingback: Minden, amit tudni szerettél volna a vámról | Kínai cuccok - Hírek, tesztek, akciók és okosságok