Doboz
A dizájnos doboz belseje akárcsak egy ékszeres doboz, szivaccsal bélelt és magába rejti a fülhallgatót és egy kiegészítők feliratú dobozban az USB-C töltő kábelt és persze a különböző méretű fülhallgató gumikat.
Dizájn
Finom kellemes érintésű műanyag. Nem érezni azt a nagyon olcsó anyaghasználatot. Végre fehér ledeket helyeztek előre és nem a megszokott kéket.
Használat
A használata egyszerű, már a megszokott vezetéknélküli fülhallgatók esetében. A bölcső doboza mágneses záródik be, ami elég kellemes használatot biztosít. Elől találunk rajta négy darab akksi szintjelző ledet, hátul pedig az USB-C töltő portot, amivel tölthetjük a fülhallgatót és a bölcsőt is, hiszen a bölcső képes többször feltölteni a kis klipszeket. Amint kivesszük a klipszeket a dobozból már életre is kelnek. Lehet őket az eszközzel párosítani, vagy ha ez már korábban megtörtént akkor automatikusan kapcsolódik az eszközünkhöz. Mind a kettő fülhallgatón találunk egy-egy ledet, ami az állapotot jelzi és persze egy érintő panelt. Az érintőpanel működik hangerőszabályzóként is, ezt sokszor lehagyja a többi gyártó. A bölcső szintén mágnesesen vonzza be a kis klipszeket, így nem fogjuk őket elhagyni és ez biztosítja a megfelől töltést is. A HD audio kifejezést sok helyen lehet látni, jelen esetben ez a hanghívásra igaz. Vagyis nem butítja annyira szörnyűre a sima GSM alapú hívást. Persze ehhez az is szükséges, hogy a telefonunk támogassa a HD hívást. A bluetooth 5.0 pedig az alacsony fogasztásban és a megfelelő adatkapcsolatban játszik főszerepet. A gyártó úgy tervezte meg ezt a fülhallgatót, hogy semmi ne tudja megzavarni a Bluetooth kapcsolatot. Vagyis az antenna egy W alakot ír le. Így biztosítva a megfelelő jelszintet a klipsz és a telefonunk között. Természetesen a vízállóság sem maradhatott ki, ez IPX5.
Hangzás
Jó dolog a vezetékmentesség, de sokszor a hangminőség rovására megy. A Tranya igyekezett ezt megoldani, méghozzá úgy, hogy 10mm-es hangszórót pakolt a klipszekbe. Így 20-20000hz-ig terjed a frekvencia átvitel. Persze ezt még megspékelte egy kis zajszűrővel is. Én eléggé White fülű vagyok. Borzasztóan tud zavarni az, amikor hallom, hogy a magas hangokat lebutítja egy fülhallgató. Kevés olyan füles van a piacon, ami ár-értékben megfelelő lehet. Ez a fülhallgató nem rossz, de nem is kiemelkedő. Azt vettem észre, akik így próbálkoztak, hogy külön szeparálják, vagy nagyobb hangszórót építettek be, azoknak nem sikerült hozni a nagy áttörést. Egy átlagos felhasználónak jó lehet ez a fülhallgató, főleg azoknak, akik szeretik a jazz hangzásvilágát.
Akkumulátor idő
A klipszek kb. Öt óra lejátszást ígérnek. Ezt lassan minden gyártó hozza is. Persze ez nem teljes hangerőn értendő. De hála a kis bölcsőnek további 25óra érhető el. 50mAh-ás akksi került a kis fülhallgatókba, amit 1 óra töltéssel tudunk teljesen feltölteni. A dokkolót pedig két óra alatt tudjuk, köszönhetően az USB-C-nek, így gyorsabb töltés érhető el. A dokkolóban pedig 500mAh-ás akkumulátor került. A Tranya ügyesen megoldotta a töltést, hiszen tíz perc alatt további kilencven percig muzsikál nekünk.
Összegzés
Összességében egy jól sikerült fülhallgatót kapunk a pénzünkért. A kinézet, kidolgozás kiemelkedő, a hangerő szabályozás, vízállóság és zajszűrés pedig kimondottan hasznos. Az érintőfelület jól használható. A HD hívásnál jobb hangminőséget kapunk, ami valóban meglepően jó.
Pro
- Jó dizájn
- Vízállóság
- Bluetooth 5.0
- USB-C töltés
Lájkold a Facebook oldalunkat, ahol további akciókat és érdekességeket találsz!
Csatlakozz Facebook csoportunkhoz is!