Régen volt már elektromos roller teszt az oldalon.
Kisebb kategóriás elektromos rollerből pedig valóban sok van. A mostani tesztben úgy gondoltam bemutatok nektek egy kicsit vadabb járgányt. Egy dupla motoros igazi szörnyeteget, a Kaabo Mantis 10” dual elektromos rollerét.
Dizájn
Az már távolról is látszik, hogy a Mantis Dual nem egy kicsi roller! Már ami a méretét és a megjelenését illeti. Vannak akik kifejezetten szeretik ezt a fajta nagyobb roller stílust. Persze megvannak az előnyei és hátrányai is, de erről majd később! A Mantis felépítése alumínium ötvözet, mint a rollerek többsége. Két oldalt találunk egy-egy kék színű ledszalagot és elől hátul apró led lámpát is. A fellépő felülete gumírozott, hogy jobb tapadást biztosítson. A hosszú kormányoszlop tetején pedig a kezelő eszközöket és a kijelzőt találhatjuk meg.
Használat
A Kaabo Mantis a megfizethető kategóriába tartozik. De ez korántsem lenne elegendő , ha nem lenne ennyire erőgép! A roller indítása kulcsal történik, ami kicsit furcsa így 2021-ben. Hiszen vannak már modellek, amik ujjlenyomat olvasóval vagy NCF -olvasóval indíthatóak. Ezután szükséges még bekapcsolni a kijelzőn található gombal. A roller ezután útra kész. A 10” kerekeknek és a dupla rugózásának köszönhetően az utazás valóban kényelmes. A három féle sebességi fokozatból, mindenki megtalálhatja a magának valót. Bár megjegyezném, hogy a szervízmenüben, külön állítható, hogy a roller elinduláskor extrém szinten induljon meg, vagy lágyabban. Meglepően durván tud elindulni. Képes az aszfalton fekete csíkot húzni maga után. Így igazi kis szörnyeteg! De amennyire szörnyeteg, annyira kezesbárány is tud lenni. Érdemes elindulni az 1-es fokozatban és menetközben átváltani magasabb fokozatra! A dupla motor meghajtásnak nincs párja. Nincs akadája! Mindegy, hogy Citadellára, Hármas-határ hegyre mentem vele. Minden útszakaszt tökéletesen vett. A C típusú lengéscsillapító értéke állítható, bár nem egyszerűen! Ehhez inkább kérjetek meg egy szakit vagy irány a szervíz! Ha már szervíznél tartunk, fontos megemlítenem, hogy az első 1000km után kötelező szervíz van, ami sajnos fizetős! Bár ez függ az üzlettől, ahol a vásárlás történt.
Sebesség
A gyártó 60km/h végsebességet ír, ezt körülbelül hozza is. Csak legyen olyan útszakasz, ahol ezt ki tudod használni is. Természetesen megállni meg kell tudni valahogy! Erre van a tárcsafék, ami elöl-hátul is van és Xtech márkájú. Ez ugyan nem a legmárkásabb, de nem is rossz, szerencsére hidraulikus! Ezenkívül van még motorfék is, ami több lépcsőben állítható. Komoly visszatöltést itt se várjunk.
Teljesítmény
A dupla motoros szörnyetegeknek többnyire nincsennek határai. A dupla nyomaték nagyon sokat jelent. Nem csak tapadásban jobbak, hanem teljesítményben is. A Mantis 2000watt összteljesítménye csúcsban 3200watt is tud lenni. Persze ez a kettő motor teljesítménye. Lehet még ezt fokozni, ha kicseréljük a kontrollert és a kijelzőt Minimotors-ra, de az egy vagyon és a fogyasztás is jóval több lesz. Vagyis, kevesebbet fogunk tudni elmenni a járgánnyal. Ehhez persze elengedhetetlen a 60voltos rendszer is.
Akkumulátor, hatótáv
Az akkumulátor kapacitása 18.2Ah, amit 3-as fokozatban teljes sebességgel hamar le lehet meríteni. De kérhető gyorstöltő a rollerhez, amivel gyorsan, 4-5 óra alatt fel lehet tölteni. Sajnos gyárilag a lassabb jár hozzá, amivel 8-9 óra a töltési idő. Nézzük a hatótávot. A gyári adat szerint 50-70km tud elmenni. Nos az én utam Budapest III. Kerület Flórián térről indult és egészen Verőcéig megsem álltam, 30km/h sebességgel. Ez hatótávban olyan 40km. Meglepően jól fogyasztott a roller, még volt bőven az akkumulátorban is. Vagyis valóban a gyári értéket kilehet hozni, ha ügyesek vagyunk és nem vagyunk nehezek. Ugyanis nagyon fontos az illető súlya és hogy akkor éppen nem-e tombolt a szél! Az én 60kg-om alatt sok kilométer tehető meg.
Kerék, rugózás
A 10” kerekek jól teszik a dolgukat. Defektről viszonylag keveset hallani. Viszonylag könnyedén is szerelhető! Ami a rugózást illeti gyárilag elég kemény. A nehezebb súlyú emberekre van kalibrálva. Én szerencsés voltam, kértem a szervízben, hogy állítsák át az én pehely súlyomra. Ég és föld a különbség! Meglepően kényelmes, már-már majdnem, hogy tökéletes! Egészen jól veszi az extrém rossz utakat is.
Kijelző
A kijelző egy amolyan univerzális kijelző. Én személy szerint nem rajongok ezért a fajta kijelzőért, de végül is minden fontosabb információt megtalálunk rajta. Emellett bal oldalon találunk még egy feszültségmérő led kijelzőt is, amit érdemes figyelni. Sokszor a fő kijelző azt mutatta, hogy mindjárt lemerül, de a feszültségmérő szerint bőven volt még az akkumulátorban! Ez ugyan megszokást igényel és tűző napban nem fog látszódni. De a fő kijelzőn is találunk feszültségmérőt, illetve egy darab usb portot is, ami töltésre szolgál.
Összegzés
A Kaabo Mantis Dual 10” a nagyobbik tesó. Ugyanis van a Mantisnak 8” dual verziója is, ami szintén nem rossz! Teljesítménybe nem lesz panasz, a 2000wattos teljesítmény csúcsban 3200watt is tud lenni, egyszerűen lenyűgöző! A rugózás és a fékrendszer is jól teszik a dolgukat. A roller összsúlya alig 29kg. Végül is még nem annyira nehéz! A terhelhetősége pedig 120kg. Egy ilyen teljesítményű roller ára igen borsos szokott lenni, de a Kaabo Mantis még a megfizethető határon mozog. Egyedül a kormány zár részét tudnám felhozni negatívnak. Ha össze akarjuk csukni a rollert, mivel három darab bilincs tartja a helyén, amit katasztrófa meghúzni rendesen. Inkább ne is csukjátok össze, ha nem muszáj. Mert szinte rá kell erőszakolni, mintha el akarnánk törni a bilincset. Ezt leszámítva egészen kellemes csalódás volt számomra a roller.
Pro
- Jó teljesítmény
- Jó hatótáv
- Gyors töltési opció
- Klassz dekor fény oldalt
- Jó fékek
Kontra
- Gyenge első lámpa
- Kormányzár
- Gyárilag lassú töltő
Teszt video: https://youtu.be/JOD4vSOC0zA
Aktuális kuponért írj a Facebook oldalunkra!
Ha vásárolnál, kérlek a linkünkön keresztül tedd, ezzel támogatod az ilyen tesztet készítését! Köszönjük!
Lájkold a Facebook oldalunkat, ahol további akciókat és érdekességeket találsz!
Csatlakozz Facebook csoportunkhoz is!
Az Elektromos rollerek és járgányok csoportját itt találod!
További Elektromos roller tesztek.