Tesztek

Olcsón is lehet összecsukható elektromos kerékpárod! – Fiido D1 teszt

Fiido-D1-elektromos-kerekpar

Nem ez az első elektromos járgányom, eddig egy FWheel DYU D1 Deluxe-ot hajtottam (erről itt és itt olvashattok!) most eljött az ideje egy nagyobb méretű bicajnak. Két hét használat után született az alábbi teszt, fogadjátok szeretettel!

Szerettem volna egy pedelec-es bicajt, ezért is váltottam az új gépre.  Ez mit is jelent? A pedal+electric+cycle szavak összevonásából alakult ki, a jelentése pedig elektromos rásegítésű kerékpár. 

Elektromos kerékpárok fajtái

Pedelec:

  • Kizárólag a hajtás rásegítésében vesz részt a motor
  • Csak pedálozás esetén kapcsol be
  • A motor teljesítményének névleges értéke nem lehet 250W-nál magasabb
  • A rásegítés maximum 25 km/h-ig megengedett

E-bike (elektromos kerékpár):

  • Minden olyan elektromos rásegítéssel ellátott kerékpár, mely pedálozás nélkül is mozgásba hozható
  • Gombnyomásra vagy gázkarra történő önálló haladásra is képes 

S Pedelec:

  • Ezeknél az elektromos kerékpároknál a rásegítés bekapcsolását nem csak a pedálozás megkezdése, vagy a pedálozási nyomaték megjelenése, hanem egy markolat elfordítása, vagy gomb megnyomása is elindíthatja.
  • A meghajtás segítségével elérhető végsebességük jóval meghaladhatja a 25 km/h-s sebességet, egyes modellekkel már 100 km/h körüli tempót is lehet kerékpározni.
  • A meghajtó motor teljesítménye bőven több, mint 250W

Hová is sorolható a Fiido D1? Ha csak a fentieket nézzük sehová, inkább olyan öszvér megoldásnak tekinthető, ugyanis egy kapcsolóval lehet:

  • tisztán pedál hajtású (bal oldali állásban)
  • pedelec (jobb oldali állásban) moped módnak nevezték el
  • tisztán motor hajtású (középállásban)

fiido-d1-04

A kapcsoló akár menet közben is állítható. Alatta az elektromos duda, amely hangosan és magas hangon szól. És ha már ide tévedtünk nézzük mi található még a kormányon. Van egy gyárilag felszerelt telefontartó, ebbe a 6,1″-os telefonom is belefért tokkal együtt. Hasznos dolog, hogy gondoltak a telefon esetleges töltésére is, ezért egy USB aljzat is található rajta. 

A markolat kellemes, ám kissé kemény gumiborítást kapott, a jobb oldalon található a gázkar, amely nem a teljes markolat csak a bal oldali része (a kijelző és a markolat között). Csak elektromos módban használható, egyébként a kapcsoló másik két állásában semmi nem történik.

fiido-d1-12-gazkar

A kijelző a gyenge pontja a bicajnak, csak a szokásos négy osztásos forma, azaz pontosan nem tudjuk az akkumulátor állapotát és mivel nem okos, így applikáció sincs hozzá, ez a DYU után nekem kissé hiányzott. Ettől eltekintve is van vele bajom, méghozzá az, hogy napfényben gyakorlatilag nem látható.

Bekapcsolva napfényben ennyi látszódik

fiido-d1-03

 

…és ezt kellene látni (ez már árnyékban készült)

fiido-d1-14

 

A kerékpár egyébként minőségi termék szép varratokkal és illesztésekkel, látszik, hogy az apró részletekre is figyelt a gyártó.

fiido-d1-08

fiido-d1-09

A két fékkar pont kézre esik, a fékek jó hatásfokkal fékeznek nem kellett utólag állítani rajtuk. A tárcsafékek kellően lassítják a 14 inches kerekeket még nagy sebességnél is. Kapunk még előre egy fehér fényű LED lámpát, azonban a hátsó világításról nekünk kell majd gondoskodni, mert gyárilag csak egy prizma van felszerelve.

fiido-d1-05

A bicaj alumínium ötvözetből készült az akkumulátor a vázban helyezkedik el. A könnyű ötvözetnek köszönhetően a súlya mindössze 18,5 kg.

fiido-d1-02

Az ülés és a kormánymagasság állítható, kényelmes testtartásban tudunk haladni vele, a párnázat jó puha. (A DYU-nál kellett zselés üléshuzatot tennem rá).

A pedál normál méretű, csak emberi hajtással – a kis kerekek miatt – nem ajánlom a haladást. A hátsó kerákagyba szerelt 250W-os motorral vagy pedelec módban azonban nagyon jó móka vele csapatni.

fiido-d1-02

A gyári adatok szerint a hatótáv kb. 40 km (ezt kb. 60 kilós emberrel, szél- és emelkedő mentes környezetben mérik) tisztán elektromos hajtással, pedelec módban ennek akár a duplája. A kerékpár maximum 120 kg-val terhelhető. A végsebessége 25 km/h, ezt biztosan állítom, hogy tudja is.

Teljes lemerülés esetén a töltési ideje 6 óra, a hozzá való EU-s töltőt természetesen csomagolja a gyártó.

Szállíthatóság

Könnyen összecsukható, egy átlagos autó csomagterébe simán elfér, kézben vinni már kissé súlyos és nagy.

fiido-d1-16

Ami tetszett:

  • gyors, és a méretéhez képest kényelmes
  • állítható hajtási módok
  • telefon tartó gyárilag
  • könnyen szállítható
  • nagyon jó szerelési minőség

Ami nem tetszett:

  • Akkumulátor kijelző (fényereje, becslési alapon működik)
  • Hátsó lámpa hiánya
  • Nem okos, így applikáción keresztül nem tudjuk követni a bicajunk állapotát

Aki szeretné a tavaszi, nyári hónapokban leváltani az autót vagy a tömegközlekedést, ezzel a kis járgánnyal nyugodtan megteheti. Én napi 14 km-t teszek meg vele, teljes megelégedettséggel. Ajánlom mindenkinek!

Specifikációk:

  • Abroncsméret: 14 x 2,125 hüvelyk
  • Mérete szétnyitva: 135 x 30 x 95 cm
  • Mérete összecsukva: 75 x 35 x 65 cm
  • Motor névleges teljesítménye: 250 W
  • Akkumulátor névleges teljesítmény: 280,8W
  • Akkumulátor: 7.8Ah
  • Töltési idő: 6 óra
  • Maximális sebesség: 25 km / h
  • Maximális hasznos terhelés: 120 kg
  • Hatótáv: 40 – 80km (40 km tiszta elektromos üzemmódban; 80km teljesítménytámogató rendszerrel)
  • Bemeneti feszültség: 100 – 240V
  • Üzemi hőmérséklet: -10 – 40 ° C
  • Kijelző: LCD képernyő
  • Hajtás típusa: hátsó kerék meghajtás
  • Lánclap: 48 fogas acél
  • Fogaskerék: 12 fog
  • Lánc: KMC
  • Fék: tárcsafék
  • Kerék: ötvözet

Hol kapható

A Gearbesten és Banggoodon Áfa és Vám mentes szállítással rendelhető!

GearBest

Banggood

 

Ha vásárolnál, kérlek a linkünkön keresztül tedd, ezzel is támogatod a munkánkat! Köszönjük!

 

Lájkold a Facebook oldalunkat, ahol további akciókat és érdekességeket találsz!

Csatlakozz Facebook csoportunkhoz is!

Az elektromos rollerek és járgányok csoportját itt találod!

További elektromos roller tesztek.

Kattints a hozzászóláshoz!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Most Popular

Elejére