Tesztek

Floureon szögmérő és vízmérték – Teszt

Legfrissebb tesztalanyunk egy ügyes mérőeszköz, amellyel a vízszinten kívül szöget is tudunk mérni.

Kicsomagolás

Egy fehér, jelöletlen dobozban érkezett a csomag, ezt kibontva egy sárga-fekete hord táska került elő.

 

Kibontás – beüzemelés

Kibontva egy kellemes tapintású alumínium eszközt kapunk, mely vége műanyag kupakkal van lezárva (ez az elemtartó fedele). A fedél levételekor látszik, hogy egy 9V-os elemre lesz szükségünk, amit szerencsére csomagoltak hozzá. Benne van az elemtartóban és könnyen berakható a helyére.

Használat

Roppant egyszerűen használható a mércénk. A vízszint megállapítás ugyanúgy működik, mint egy hagyományos vízmértéknél, a szögmérés sincs túlbonyolítva. Az LCD kijelző melletti részen található három gomb, amelyek közül az egyik a ki és bekapcsoló, a másik az LCD háttérvilágítás ki és bekapcsolója, a harmadik gomb a mért szög kijelzésének a megtartására szolgál.

 

A szögmérés teljesen egyszerűen működik, a mérce tetején/hátulján lévő alumínium idomot felhajtva a digitális kijelzőn megjelenik a mérce test és a kihajtott idom között mért szög.

Ebben az esetben a jobb oldalon lévő mechanikus tekerő kapcsolóval tudjuk megszorítani az idomot, ezzel megtartva a kijelzőn látott szög mértékét. Balra megszorítva azt, jobbra pedig feloldva.

A kijelző szép kontrasztos és jól látható. Mint már írtam egyszerűen használható igényesen összerakott mércét kapunk a pénzünkért. Ajánlom mindenkinek, aki az építőiparban, a fa és bútoriparban dolgozik vagy csak otthon serénykedik a csináld magad mozgalom jegyében.

Ami tetszett

⦁ egyszerűen használható
⦁ kapunk hozzá hord táskát és elemet is
⦁ kontrasztos a kijelző

Ami nem tetszett

⦁ a műanyag részek kissé sorjásak
⦁ ezen részek nem tűnnek sérthetetlennek

 

Hol kapható

Akciósan 25 dollár körüli áron kapható az alábbi oldalakon:

GearBest

AliExpress

Ebay

 

Lájkold a Facebook oldalunkat, ahol további akciókat és érdekességeket találsz!

Csatlakozz Facebook csoportunkhoz is!

3 hozzászólás

  1. stoat

    2019-02-02 at 19:02

    Szia! A buborék vinaltól vonalig ér?

    • kinaicuccok

      2019-02-02 at 19:17

      Szia!
      Nem pontosan értem a kérdést. A buborék a két vonal között van és van közte és a vonal között hely (kb. mésfélszer akkora a két vonal közötti távolság, mint a buborék szélessége). Ahogy a fenti képen látható. Még nálam van, ha még sem erre voltál kíváncsi, meg tudom nézni.

      • stoat

        2019-02-02 at 20:43

        Köszi a választ, pontosan erre voltam kíváncsi! Az igazi az lenne, ha vonaltól vonalig érne, mint egy minőségi vízmértékben. Így elég saccolós a szintezés…

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Most Popular

Elejére