Nem az első viselhető okoseszköz tesztem ez, így mindig próbálom keresni, miben nyújt mást az aktuális termék, mint az előzőek. Nos a Kospet Magic 4 igazából semmiben, de ár/teljesítményben igen jó választás lehet. Nézzük a részleteket!
Csomagolás, kibontás
Esztétikus hosszúkás óradobozban érkezik a termék, benne a leírás és egy mágneses töltőkábel, meg persze maga az óra. Az óra két színben kapható rózsaszínben és feketében, nálunk ez utóbbi járt.
Beüzemelés, első tapasztalatok
Az óra aránylag egyszerűen munkára bírható, ehhez nem kell mást tennünk, mint a DaFit applikációt feltelepíteni a telefonunkra, majd azzal összepárosítani. Akárcsak a korábbi Kospet Rocknál is a kezdőképernyőn minden mért adatot nyomon lehet követni (lépés, alvás, szívritmus, vérnyomás, véroxigén, mozgás). Az alsó menüsor második pontja alatt állíthatjuk be a watchface-t, a riasztásokat illetve, hogy milyen alkalmazások értesítéseit szeretnénk látni az órán. Itt tudjuk frissíteni is az óra firmware-t is. A kompatibilitása Android 5.1 vagy fölötte illetve iOS 10.0 vagy fölötte.
Az 1.32 ″-os IPS TFT kijelző 360×360 pixeles és 385PPI-s felbontással rendelkezik, nagyobb fényben is jól látható.
Az óra jobb oldalán két gomb található, a felső a ki-/bekapcsoló, az alsó pedig a vissza gomb. Nekem kissé kintebb állnak, mint, ami tetszene, de ez totál egyedi érzékelés.
Az összes “szokásos” funkciót megkapjuk, ezek a hívás és üzenet megjelenítések, értesítések, ébresztő, időjárás, hanglejátszó kezelése, telefon kameravezérlés. Az egészség funkciók pedig:
- szívritmus kijelzés riasztással
- vérnyomás
- alvás monitor
- menstruációs ciklus emlékeztető
- 20 edzésmód monitorozása
- lépésszámláló
- elégetett kalória
- megtett távolság
- futási útvonal beállítás (applikációból)
- stopper
Az akkumulátor 230mAh ez használattól függően7-10 napot bír ki, ezzel együtt is csak kb. 55grammot nyom a cucc, a szilikon szíj pedig bár nem annyira szép de kényelmes viseletet biztosít.
Összegzés
Egy igen csinos kis órát kapunk a nem túl borsos árért, ideális ajándék lehet karácsonyra is akár.
Ami tetszett:
- kellemes kijelző
- könnyű használhatóság
- két játék is helyet kapott 🙂
- klassz ár/teljesítmény
- gyors telefonos alkalmazás (DaFit)
Ami nem tetszett:
- bénácska számlapok
- a szíj elég olcsó hatású
Az órát itt tudjátok megrendelni a WIIMAG4 kupon segítsgével 4 dolláros kedvezménnyel.
