Két hasonló terméket szeretnék bemutatni illetve összehasonlítani. Egy egyszerűbb és olcsóbb darab illetve egy profibb eszköz.
Mindkettő a kutya nevelésére, fegyelmezésére szolgál. Segítségükkel le lehet szoktatni őket a nem kívánt szokásokról mint pl. a felugrálás, elszökés, folyamatos ugatás, a kert összeugrálása, vagy bármi más amit helytelennek ítélünk.
Az első és legfontosabb tudnivaló hogy ez nem “kutya távirányító”. Ugyanúgy meg kell tanítani neki mit nem szabad, ez az eszköz csak segít benne hogy könnyebben és gyorsabban elsajátítsa, későbbiekben pedig figyelmeztetni lehessen. Fontos még hogy nem szabad olyan dolgokat követelni tőle amire nem képes illetve megtiltani neki azt ami alapvető szükségletéhez tartozik. Ezért mindenképp célszerű egy kutya neveléssel foglalkozó ember tanácsát kikérni vagy utánanézni a kutya nevelés fortélyainak.
Az első eszköz egyszerűbb kialakítású, az előlapon 4 gomb található. A jobb felsővel a távirányító elején található led kapcsolható be. Mivel egy ledről van szó illetve fényereje is kevés, lámpának csak minimálisan használható, maximum szürkületben vagy sötétben lehet vele jelezni a kutyának hol vagyunk. (bár szerintem a hallására jobban és biztosabban támaszkodik)
A jobb alsó gomb egy madárhangot utánoz, ezzel lehet figyelmeztetni a kutyát vagy felhívni magunkra a figyelmet.
A hang a távirányítóban szólal meg így zajban és nagyobb távolságban már kevésbé hallható. Legelőször ezt célszerű használni ha figyelmeztetni szeretnénk a kutyát.
A bal alsó gomb a rezgő funkció. A nyakörvbe egy vibrálást okozó kis motor van építve, ami addig rezegteti a nyakörvet amíg a gombot nyomjuk. Ezzel a funkcióval szintén figyelmeztetni lehet a kutyát hogy ha nem fogad szót akkor kapja az elektromos impulzust.
A ball felső gombbal tudunk a nyakörvre elektromos impulzust adni. Ez a kutya nyakára helyezett nyakörv két elektródján keresztül kis áramimpulzusokat ad le. Ez kellemetlen de nem veszélyes a kutya számára, csípésnek érzékeli. Fokozata nem állítható, egyes kutyák nem is reagálnak rá. Érzékenyebb, kisebb, jól nevelt kutyusoknál viszont tökéletesen működik.
Az adó oldalán 2 kapcsoló található, egyikkel ki és bekapcsolni tudjuk, a másikkal a hang hívás hangerejét állíthatjuk.
Az adó két AAA-s, a vevő pedig egy db 4LR44 típusú elemmel működik.
Tetején található a kihúzható antenna amire vigyázni kell mert könnyen eltörhet. Ez egyrészt a konstrukciójából fakad másrész elég vékony. A nagyobb hatótáv érdekében érdemes kihúzni, ha nincs szükség rá akkor inkább tartsuk minél rövidebb állapotban vagy betolva. Az adó csak egy nyakörvet tud kezelni. A hatótávolság mindegyiknél más, 10-30 méter között változik, a gyári leírásában szereplő 300 métert egyszer sem sikerült kihozni belőle.
A nyakörv kialakítása egyszerű, nem lehet állítani rajta semmit, csak beletesszük az elemet és már használható is. Kikapcsolni nem lehet, csak az elemek kivételével
Gyárilag össze van hangolva az adóval, más ugyanilyen adó jeleit általában nem veszik. (de néha előfordul)
A nyakörv nem vízálló, az elemtartónál befolyhat a víz, vízcseppeket mérsékelten bírja. Ha körbetekerjük vízálló ragasztóval (pl. ducktape) akkor strapabíróbbá tudjuk tenni. A szíja állítható, ha még sem lenne elég akkor le lehet venni és nagyobb szíjat barkácsolni rá. Egy hosszabb és egy rövidebb elektróda tartozik a nyakörvhöz, attól függően lehet használni milyen hosszú szőrű a kutya. (ha túl hosszú akkor akár bele is lehet nyírni a bozontba)
Ami tetszett: egyszerűség, több funkció egyben
Ami nem tetszett: törékeny antenna, másikhoz képest nagyobb méret
A második eszköz sokkal kompaktabb, masszívabb kialakítású. Antennája rövidebb, vastagabb és fix beépítésű.
Található rajta egy karakteres LCD kijelző mely az aktuális funkciókról ad visszajelzést (melyik funkció van bekapcsolva, milyen erősség van beállítva)
Az adó előlapján a másikhoz hasonlóan szintén négy gomb található de más kialakítással és funkciókkal.
A felső gomb a ledes lámpa szintén egy ledes és nem túl erős
Alsó gomb (Mode) hosszan megnyomva be és kikapcsoló gomb a készülék.
Röviden nyomva a különböző módok között választhatunk (elektromos impulzus/vibrálás/hangjelzés/nyakörvön egy led villogás)
Az aktuálisan beállított funkciót a kijelző felső sorában lévő kis szimbólum jelzi.
Bal oldali gomb (1/2) a két nyakörv közötti váltásra szolgál. A készülékhez alapesetben egy vevő egység tartozik, külön vásárolható hozzá másik.
Jobb oldali gomb (Y): A kiválasztott módnak megfelelő funkciót aktiválhatjuk vele.
A készülék jobb oldalán található a funkciók (elektromos impulzus és vibrálás) fokozatát állító fel-le gomb.
Az első készüléktől különbözik hogy nem 4 dedikált funkció gomb van rajta hanem egy funkciót váltó és egy funkciót aktiváló gomb. Az adott funkciót beállítva lehet az erősséget állítani 100 fokozatban. Elektromos impulzus esetén a leggyengébb fokozat az előző készülék állandó fokozatának felel meg. Már az is elég kellemetlen, de ez még magasan megemelhető. Azok a kutyák amelyek nem reagáltak az előző oktató nyakörv elektromos impulzusára a fokozatok emelésével biztos lesz az a szint amit már észrevesznek és fegyelmezni lehet őket. A vibrálás erőssége szintén állítható.
Hasznos még hogy a hangjelzés a nyakörvön szólal meg, így távolságtól függetlenül mindig hangos marad, igaz így a kutya nem fogja tudni az irányunkat, szólni kell neki ha azt akarjuk hogy ránk figyeljen.
Az előző nyakörvhöz hasonlóan itt is két elektródát kapunk, amivel hosszabb és rövidebb szőrű kutyákra is feltehető a nyakörv.
Nagyon tetszett a nyakörv energia takarékos módja mely bizonyos idő elteltével a nyakörvet kikapcsolja és csak ismételt mozgásra kapcsol be.
Az adó két AAA-s, a vevő pedig egy db 4A76 típusú elemmel működik.
Mindkét nyakörvre igaz hogy nem érdemes akkumulátorral üzemelni őket, mert az akkumulátorok feszültsége alacsonyabb így az elektromos impulzus is jóval gyengébb lesz majd.
Ami tetszett: masszív, kompakt kialakítás, a funkciók állíthatósága, energia takarékos mód
Ami nem tetszett: –
Mindkét készülék hasonló funkcionalitással rendelkezik csak a drágább készülék hatékonyabban, jobb minőségben nyújtja a funkciókat illetve egy kicsit többet is tud így aki rászánja a plusz pénzt, meg is kapja érte a plusz funkciókat így a profibbat szívesebben ajánlom de mindkettő jó választás lehet!
Sok féle oktató, világító és egyéb kutya nyakörv kapható a Banggood-on és a GearBest-en.
Lájkold a blog facebook oldalát, ahol további akciókat és érdekességeket találsz!
Csatlakozz facebook csoportunkhoz is!
JTom
2015-07-09 at 01:26
szia, csak most találtam rá a blogra. a másodikként tesztelt eszközről pár dolog. nekem is van, néhány éve vettem. a funkcióit az első évben ellátta, de mostanra a műanyag olyan mértékben “előregedett”, hogy az elemcsere teljesen lehetetlenné vált, az elemtakarók a legkisebb eltávolítási kísérletre is darabokra törnek, a kis részei, amik a helyén tartanák azonnal letörnek.
az elemről pedig, amivel működik: meglehetősen nehéz beszerezni és igen drága. először ráadásul összekevertem ránézésre egy másikkal, így kétszer is rendelem kellett, de így is sutba lett dobva a fent említett okok miatt.
sajnos a kínai tömegtermékekre továbbra is jellemző a tetszetős kivitelezés, vagy a funkciók sokasága, de ellene szól, hogy rendkívül rövid életűre tervezik őket, vagy az alapanyagok silánysága miatt kényszerülünk hamar kidobni őket.