Ahogyan már korábban írtunk róla, a Xiaomi idén júniusban egy forradalmian új, elektromos kerékpárral jelent meg 1699 jüan (248 dolláros) árcédulával. A Himo V1 eddig nem volt megvásárolható a Youpin platformon, ahol egyébként minden Xiaomi közösségi finanszírozású termék szerepel.
Most végre megjelent azonban kicsivel drágábban az előzetesen beharangozott árnál (1799 jüan – kb. 263 dollár).
A Himo V1, akárcsak az összes Xiaomi termék, szilárd felépítéssel és vonzó megjelenéssel rendelkezik. Az elektromos kerékpárnak könnyű és kompakt szerkezete van, emellett összecsukható kormányrúddal szerelték fel. A kormányon egy LCD kijelzős, többfunkciós mini műszerfal található. A panelen található három gomb közül az egyik a bekapcsológomb, a másik kettő pedig a módok közötti váltást biztosítja. Az LCD-kijelző különböző alapvető paramétereket mutat, ilyen például az akkumulátor töltöttsége és a megtett távolság.
A kerékpár váza alumínium ötvözetből készül, a súlya 16,7 kg. Az akkumulátor és a kábelezés a keretbe van integrálva, és műanyag burkolattal látták el. A Himo elektromos kerékpár LED-es fényszóróval rendelkezik, amely fokozott fényerőn üzemel. A hátsó lámpatestet úgy tervezték, hogy nagy területen legyen látható a kerékpár a többi közlekedő számára, illetve féklámpaként is üzemel. Has már fék, meg kell említenünk a féktárcsát, amelyet a hátsó kerékre szereltek fel. A kerékpár kopásálló ütéscsillapító gumiabroncsokkal rendelkezik, így biztosítva az aránylag kényelmes közlekedést.
Azelektromos kerékpár egy 250 W-os kefe nélküli DC motorból kapja a meghajtást és a hátsó kerékre van szerelve. Ez megkönnyíti a pedálozást, kevesebb ellenállást, nagyobb nyomatékot és dinamikus reagálást biztosít. Az akkumulátor 6AH/36V-os, a töltési ideje körülbelül 6,5 óra. Teljesen feltöltött állapotban kb. 50 kilométeres hatótávra képes.
Az elérhető színek fehér és élénk narancs. Előrendelésben már a Gearbesten is kapható ingyenes szállítással, vám és áfamentesen az alábbi linken 662 dollárért:
Xiaomi Himo V1 elektromos kerékpár
