Tesztek

Suhanás két kerékkel a föld felett? – Janobike Dual Drive elektromos roller – Teszt

Nem mindenkinél a kis súly és méret a legfontosabb szempont. Helyette szeretnének egy nagy hatótávú, gyors rollert, mely a 10 colos kerekekkel és teleszkópokkal bírja a strapát. Nekik lehet jó választás a Janobike. Nézzünk meg részletesen, mit is tud!

Doboz

A méretes doboz már árulkodik, hogy ez bizony egy nagy ,,vas darab” lesz. Ez így is van, ugyanis a roller papír szerint is 30kg, de a valódi súlya sem sokkal könnyebb, 27kg. Annak ellenére ilyen nehéz, hogy a roller váza természetesen alumíniumból készült.

A doboz tartogat egy kis meglepetést is. A szokásos tartalom mellett, (töltő, szerelő kulcsok) kapunk egy ülést is. Sokan szeretik a rollert üléssel használni, ekkora rollernél és ilyen sebességgel hosszabb utakra pedig valóban jól is jön.

Dizájn

A szép, robosztus megjelenésű rollernek sikerül egy kis egyedi dizájt adni a dupla teleszkóppal, de nem annyira egyedi, mint pl, a Kugoo G booster. Bár sokaknak inkább pont emiatt tetszik a Janobike. Kisebb roller, összecsukható, kellemes méretű fellépője van és mégis erős roller.

Első hátsó led világítást kapott, ezúttal a hátsó lámpa is elég dizájnosan van megoldva. Első hátsó lengéscsillapítóval is rendelkezik, bár az első inkább amolyan dizájn szerűre sikeredett. Továbbá első-hátsó hidraulikus tárcsafékkel sze relték, ami fenomenálisan jó.

Kijelző

Amint bekapcsoljuk a rollert, elénk tárul a kékszínű mámor. Ugyanis a kijelző egy szimpla lcd kijelző, kék színű háttérvilágítással. Szépnek szép, bár nem annyira kontrasztos a megjelenés, vagy legalábbis nem minden szögben az. Én imádom a kék háttérvilágítást, de most ezúttal jobban örültem volna, egy színes lcd-nek, vagy egy natúr fehér háttérvilágítású kijelzőnek. Természetesen minden fontosabb adatot látunk, sebesség, tempomat jelzés, megtett km, összesen megtett km, sebesség fokozatok, akkumulátor szint és persze szép naggyal a jelenlegi sebességünket. Ha ez nem lenne elég, a kijelző mögött találunk egy usb kimentet, így tölthetjük is a mobilunkat. Bár telefonos alkalmazás nem jár a rollerhez, de ettől függetlenül, szerintem klassz dolog, ha hosszú útra indulunk.

Használat

Nyugodtan kijelenthetem, hogy ez a roller nem az a tipikusan menjünk 5 kilométert a munkahelyig. Ugyanis ez a roller 70km/h sebességre képes és akár 80 kilometert is képes megtenni egy töltéssel, köszönhetően az 52voltos 23.4Ah akkumulátornak. Sajnos ezek az értékek amolyan ,,papír” értékek. Szeretnek a gyártók nagyokat írni-mondani, ezt már szerintem mindenki megtapasztalhatta.

Készítettem egy mérést telefonnal Gps alapján, ami azt mutatta, hogy kb. 55km/h lehet a sebesség. Sajnos nincs olyan eszköz, amivel meglehetne mérni 100%-os pontossággal a sebességet. Talán a rendőri lézer képes lenne rá, de ezt egyéb okokból inkább kihagytam. Így már szerintem érthető, hogy miért nem az a ,,tipikus” lightos roller. A sebessség után legyen a következő a hatótáv, hiszen sokan erre vagytok kíváncsiak. A gyártó 80km-ert ígér. Nos, ez teljesíthető lehet, ha nem teljes sebességgel és nem dupla motor meghajtással közlekedünk. Egyik utammal gondoltam kiszaladok Szentendrére a Flórián térről. Ez nem is volt gond, szép időt fogtam ki, imádtam a roller erőségét és gyorsaságát. Meg is jártam oda vissza. Elég sok hatótáv maradt még a rollerben, legalábbis ezt mutatta a roller. Gondoltam akkor felmegyek a Hármashatár-hegyre. Ott viszont nem jutottam messzire, ugyanis az első kanyar után sajnos lemerült a rollerem. Pedig még azt mutatta a kijelző, hogy bőven van még akksi.

Tudom sokat akart a szarka… Talán a kínai akksinak/ kontrollernek köszönhetően nem teljesen pontosak az információk/ jelzések. De így is bőven meglett az 50-60km. Ami nagyon szép táv.

Itt is egy kép róla:

 

Jogos lehet a kérdés, hogy ekkora sebességhez milyen fékrendszert is kapunk.

Nos a Janobike nem spórolt itt. Első hátsó hidraulikus tárcsaféket rakott a rollerbe, ami nagyon szépen dolgozik. Végre egy fékrendszer, amit könnyű használni, nem kell két kézzel ráfeszülni. De ügyesek voltak a mérnökök, ugyanis tettek bele motorféket is. Ez ugyanis segít a megállásban és segít abban is, hogy ne kopjon el a fék, vagy ne melegedjen túl. Persze ez valamennyit vissza is tölt az akksiba, de nem igazánészrevehető. Bár nekem nem igazán tűnt fel, de állítható az értéke is. Lengéscsillapítók is elég jól néznek ki. A hátsó még jó is, de az első hiába dupla rugókkal van ellátva, sajnos hamar felkoppan-vagy csattog. Ezt érdemes kicserélni egy hidraulikusra. Ez nem egy óriási költség, de utána viszont valóban profi lesz. Mivel elég masszív a váza, ezért 200kg-ig terhelhető a roller. Ezt szintén kevés roller tudja. A Janobike kerekei nem rosszak, 10”-ak, elég vastag a külső és viszonylag jól bordázottak. Természetesen felfújható, tehát a defekt veszélye itt is fent áll. Nem tudom, hogy lehetne-e esetleg tömör gumira cserélni, hiszen van dupla lengéscsillapítás…

Akiknek fontos lehet a méret, az most örülni fog, ugyanis a roller teljes mértékben összecsukható. Ez azt jelenti, hogy nem csak a kormány markolat és a kormány magassága csukható kisebbre, hanem teljesen összecsukható a roller. Ha már kormány magasságnál tartunk, ez természetesen állítható magasságú. A markolatai pedig becsukhatóak és kellemes fogásúak.

Az első és hátsó világítása elég megnyerő, bár könnyel le tud törni az első lámpa, úgyhogy erre vigyázzatok.

 

 

Dual drive

Ez a roller két kerék meghajtású. Vagyis elől és hátul is van egy 1000 Wwattos motor. Szerencsére ügyesen megoldotta a gyártó, hogy nem csak az Eco mód kapcsolható ki és be, hanem a meghajtási mód is. Pl. Lehet csak hátsó kerék meghajtású vagy pedig dupla meghajtás. Ilyenkor persze brutális teljesítményre képes. Tesztjeim során úgy éreztem, hogy ez a 2000watt nem 2000 Watt. Hiába kefe nélküli motor és közvetlen hajtás, de az Inokim Oxo, ami szintén dupla motoros, erősebb és gyorsabb is. Szóval én szerintem inkább amolyan 2×700-800watt lehet valahol a teljesítménye. Persze ez is bőven elég. Viszont a biztonság is fontos, így Zero start funkciót is kapunk, ami ki-be kapcsolható. Pl. Ha meghúzzuk a gázkart akkor ne induljon el a roller, hanem egy kicsit megkell lökni. A tempomat ilyen sebességnél már veszélyes lehet. Ezért én inkább nem használtam. Persze élvezetes volt Szentendrére suhanni teljes sebességgel egy jó minőségű hosszú úton. Mire elég és jó egy dual drive? Pl. aki sokat jár hegyes-dombos vidékre, erdőben, ugyanis 30fokos emelkedőt is képes megmászni. De akár csak a sebesség kedvelőinek is jól jöhet ez a roller.

 

Akkumulátor, hatótáv, töltés

A 18650 cellákból készült 52volt 23.4ah-ás akkumulátort kapott a roller, aminek a töltési ideje 5-8 óra a gyártó szerint. De nulláról 100%-ra valóban elég sokáig tart. Ami zavaró inkább, hogy a töltője aktív hűtéses, vagyis egy kis ventilátor zörög benne, ami zavaró lehet. Én a saját szobámban töltöttem és valóban hangos volt, hiába rejtettem el. Ezzel számoljatok, hogy inkább a folyosón töltsétek, vagy napközben. A töltést egy mini xlr csatlakozóval tehetjük meg, a csatlakozó a roller oldalán van. A gyártó szerint elég tartós az egész roller 3500km-ig nem kell hozzányúlni. Nos elég sokat tudtam menni vele és az első lámpán kívül más bajok valóban nem voltak, nem lazultak ki a csavarok sem.

 

Extrák

Extrának mondató az, hogy kapunk egy ülést is, amit ha felszerelünk, előre tudunk hajtani, így nem kell folyton leszerelnünk. Az ülés alján találhatunk egy kis lengéscsillapítást, ami elég puhára sikeredett. Én egyszer próbáltam az ülést de nemigazán jött be. Kicsit olyan rokkantkocsi hatást kelt. Illetve elég erős a roller, így inkább félelmetesebb is volt. A másik extra pedig az USB telefontöltő. Ez egy hasznos funkció és mivel elég nagy az akksi, így nem kell félni attól, hogy lemerül.

Összegzés

A járgány bár ismeretlen márka, kijelenthetjük, hogy egy igazi kínai jármű. De azt kell mondjam, hogy 1-2 dologtól eltekintve, nem éreztem minőségromlást. A motorok kellően hangosak voltak, a fékek remekül működtek, sebességre és hatótávra sem volt panasz. Talán ez volt az első roller, amit igazán megszerettem és meg is tartottam volna. Én jelenleg egy E-twow booster V-t használok, immáron több ezer km-et nyúztam, nem cserélném le. Ugyanis nekem fontos a könnyű súly és jó teljesítmény. De ezt a Janobikeot második rollernek megtartottam volna, amikor megvadulok felmegyek a hegyre, vagy amikor haza utazok vidékre családomhoz akkor a pocsék utak miatt jobb lehet egy ilyen szörnyeteg. Jól esett száguldani vele és valóban ár/értékben a legjobb roller a piacon, aki ilyesmire vágyik. Hogy mennyire lesz tartós? Azt sajnos nehéz megjósolni. A sárvédő ugyan gyárilag merevített és elég strapabíró, de pl. a hátsó lámpánál be tud folyni a víz. Így érdemes azt leszigetelni. Illetve talán egy kicsit erősebb lámpa nem ártott volna rá. Én a nagy kijelző párti vagyok, így szívesen fogadtam volna egy nagyobb, akár egy 5x10cm-es TFT kijelzőt is. Sajnos kár, hogy az első lengéscsillapítón spóroltak.  Jobb lett volna a dizájn helyett egy kevésbé látványos, de jól működő, erős teleszkóp.

Teszt videó a rollerről:

Janobike videós teszt

Hol kapható

A Banggodon Áfa és Vám mentes szállítással rendelhető! 

Banggood – Janobike

Gearbest – Janobike

Aktuális kuponért írj a Facebook oldalunkra!

Ha vásárolnál, kérlek a linkünkön keresztül tedd, ezzel támogatod az ilyen tesztet készítését! Köszönjük!

Lájkold a Facebook oldalunkat, ahol további akciókat és érdekességeket találsz!

Csatlakozz Facebook csoportunkhoz is!

Az Elektromos rollerek és járgányok csoportját itt találod!

További Elektromos roller tesztek.

 

Kattints a hozzászóláshoz!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Most Popular

Elejére