Tesztek

Ismét a csúcson – Xiaomi Mi Band 4 teszt

mi-band-4-original

A Xiaomi megint frissítette a népszerű fitness karkötő sorozatát, nézzük meg miért gondoljuk a legjobb ár/érték arányú okos karkötőnek a piacon és miben jobb/másabb, mint az előd.

mi-band-4-box

A csomagolás is jelentősen változott, ezen kívűl a töltő bolcső is, ezt természetesen szintén a dobozban találjuk. Itt már teljesen körbeöleli a Mi Bandünket.

mi-band-4-tolto

Bár a dobozon egy hatalmas 4-es szerepel ez valójában már az ötödik karkötője a kínai tech óriásnak ugyanis az 1-es után az 1S-es jött ki. A fejlesztés folyamatos volt. Az 1S kapott már szívritmus érzékelő szenzort, a 2-es OLED panelt és néhány alap értesítés megjelenítést, a 3-as teljes vízállóságot és nagyobb kijelzőt, valamint több értesítés megjelenítést.

xiaomi-miband-1-3

A Mi Band4 hozta talán a legtöbb változást, így most azzal kezdem, ami nem változott 😀 . Ez nem más, mint a szíj, ha az előző generációnak megmaradtak a pántjai, nem kell eladnunk ugyanis teljesen kompatibilis a 4-gyel a megváltozott forma ellenére. És mi az, ami változott?

Kinézet

Az eddigi csepp alak eltűnt, a mélyedés is, ami a középső “gomb” volt, ez most sík lett és egy apró kör jelzi a helyét. A szíj az eddigieknek megfelelően soft TPU-ból (thermoplastic polyurethane) készült, a viselése kényelmes. A hátlapon a szívritmus érzékelő és a töltőpöttyök találhatóak.

Kijelző

Az ötödik generációs a Mi Band leváltotta az előző a 0,78 colos OLED panelt egy 0,95 colos színes AMOLED kapacitív kijelzőre, amelynek 120×240 pixeles a felbontása, ez 40% -os növekedés. A súlya viszont ennek ellenére csak 22 gramm (a Mi Band 3 20 grammos volt). 

 

A színeken túl sok-sok watchface-t is kapunk, ezek az applikációból állíthatóak, a kezdetekkor 50 darab volt, most 55-nél jár már. Az egyik legfontosabb változás a kijelzővel kapcsolatban, hogy immár öt lépcsőben állítható a fényerő. Ez erős napsütésben nagyon hasznos, mert míg a Mi Band 1-nél és a 2-nél nem volt látható a kijelző (a 3-nál is csak épphogy), a Mi Band 4-nél nagy előrelépés a láthatóság irányába (erős napfényben, balra a Mi Band 4). Alapbeállításon 50%-os fényerőt kapunk. A fotó nem szemlélteti teljesen, élesben sokkal jobban feltűnik a különbség.

miband_3_vs_4_fenyero

Változás még az elődhöz képest a Bluetooth. A tesztalanyunk immár az 5.0-ás szabványút használja (a 3-as a 4.2-t használta). Nem is tapasztaltam semmiféle kapcsolódósi problémát a teszt során.

Használat

A kezdéskor a már megszokott folyamatot kell végigvinni, mind Android, mind iOS rendszerű telefonokon.  A Mi Fit applikációt le kell töltsük, ha eddig nem volt. A nálunk járt eszköz kínai volt, így a telefon nyelvét angolra kell állítani, mert csak kínaiul tud alapból a karkötő (UPDATE! Ha a Mi Bandage-ban angolra állítjuk a karkötőt és a telefon magyar, akkor a karkötő minden probléma nélkül angol nyelvű marad) . Ezzel együtt a angol lett az egyébként magyarul is tudó felület. Telefonon Bluetooth bekapcsol -> Mi Appba bejelentkezünk -> az eszköz párosításnál a karkötőt választva megjelenik a Mi Banden a kérelem, ezt okézzuk le -> ezután frissül a kütyü firmware. Ha elkészült vele, használatba is vehetjük.

mi-band-install

Már csak az applikáción belül hajtsunk végre pár finombeállítást a visszajelzésekről, ébresztésről, stb.

A Mi Band 4 nagyon jól használható nagy tudású eszköz. A kezdőképünk maga az óra, aminek a megjelenését állíthatjuk az app-ból (a cikk írásakor 55 féle watchface volt elérhető), a képernyő bármely pontjához érve jelenik meg, illetve beállítható, hogy kézemelésre is megjelenjen, bár én ezt nem szoktam használni. A menüben a képernyő fel-le húzásával tudunk navigálni, a menüpontok pedig:

  • status – lépés, megtett km, kalória, aktivitás figyelmeztetés
  • heart rate – szívritmus mérés
  • workout – kültéri futás, futógép, kerékpározás, sétálás, gyakorlatok, uszás
  • weather – időjárás, az adatokat a telefonról szedi. Az aktuálison kívül, 4 napos előrejelzést is kapunk
  • notifications – itt látjuk az értesítéseinket, amiket az appban beállítottunk
  • more – itt érhetjük el a további dolgokat, mint a DND (ne zavarjanak funkció), alarm (ébresztés, az appban állítható), music (zenevezérlő), stopwatch (stopper), timer (időzítő), find device (eszköz keresése), silent (némítás), alipay (csak Kínában), band display (itt a három alapbeállítás közül, plusz egy az általunk választott watchface-t állíthatjuk), settings (brightness(fényerő), lockscreeen (zárképernyőt állít be), reboot (újraindítás), factory reset (gyári visszaállítás), regulatory (id kiíratása), about (fw verzió, Bluetooth cím)

Végre belekerült a lejátszó vezérlés, amit nem csak a fent leírt módon, hanem egy balról-jobbra húzással érünk el legrövidebben. Youtube-bal, Youtube Music-kal, Spotify-jal, Podcast Adicct-tel próbáltam, tökéletesen működik. A play/stop funkciókon kívül, a hangerőt tudjuk vezérelni és a léptetést tudjuk megoldani.

A fenti menüből az alkalmazáson keresztül vehetünk ki olyan pontokat, amiket nem használunk, illetve a sorrend is változtatható.

Értesítések

A legfontosabb, hogy a kütyü megbírkózik az ékezetes karakterekkel (a kínai verzió is)! Értesítést állíthatunk be a hívásokhoz, sms-ekhez, emlékeztetőhöz (nem a telefonban lévő, hanem az appban állítható). Van még ébresztés, aktivitás riasztás, napi célok elérése. Ezeken kívül az app alertsben beállíthatunk külső alkalmazáshoz is értesítéseket (Facebook, Instagram, stb.)

Fitness módok és egészségügyi adatok nyomonkövetése

A Mi Band 4 a szokásos alaptevékenységet tudja nyomon követni: lépésszám, megtett távolság, elégett kalória, alvás és szívritmus figyelés. Bár nincs beépített GPS, így a megtett távolság nem túl pontos ha csak a karkötővel mozgunk. Azonban rendelkezik egy csatlakoztatott GPS funkcióval (connected GPS), így nyomon követhetőek az edzések abban az esetben ha magunkkal visszük a telefont is. Ami még nagyon tetszett a karkötőben az az elérhető mozgásmódok száma. Van futópad, kültéri futás, kerékpározás, gyaloglás, medencés úszás és az általános edzés. Ez konkrétan kettővel több, mint amenyi az elődben volt.

Az úszásnál öt különböző stílust képes felismerni és 12 különböző adatkészletet tud rögzíteni, az 5ATM-ig vízálló karkötő. A szívritmus érzékelője pontos adatokkal szolgált, az alvásfigyelés is remekül működött rajta, mind a mélyalvást, mind a könnyű alvást jól rögzítette. Az applikáció pontozza is 1-100 pont között.

Akkumulátor

A beépített 135 mAh-s lithilum-polymer akksi a gyári adatok szerint 20 napot bír töltés nélkül, ez használat függő, de a 15-öt tutira viszi.

Összességében egy remek ár/érték arányú eszközt kapunk a pénzünkért, amit kényelmes viselni még alváskor is. Az innovációk pedig mind-mind előremutatóak. Teljességgel ajánlott vétel!

Ami tetszett:

  • személyre szabhatóság
  • jelentős fényerő javulás
  • pontos adatok
  • zenevezérlés
  • hosszú akkumulátor idő

Ami nem tetszett:

  • A töltéshez még mindig ki kell vennünk a szíjból a kütyüt
  • GPS hiánya (de az árat tekintve, bocsánatos bűn)

Specifikációk:

  • Kijelző: 0.95″ RGB AMOLED kapacitív érintőképernyő, 120 x 240 px felbontás,  282ppi, ~400 nit,  2.5D edzett üveg, ujjlenyomat taszító réteggel.
  • Anyaga: polikarbonát (tracker),  TPU (szíj)
  • Memória: 512 kb ROM, 16 MB RAM
  • Kapcsolat: 5.0 Bluetooth
  • Szenzorok: 3 tengelyű gyorsulásmérő, 3 tengelyű giroszkóp, PPG szívritmus érzékelő, kapacitív közelség érzékelő
  • Akkumulátor: beépített 135 mAh-s lithilum-polymer

 

Hol kapható

Áfa és Vám mentesen rendelhető az alábbi oldalakról:

GearBest

Banggood

AliExpress

Ebay

Lájkold a Facebook oldalunkat, ahol további akciókat és érdekességeket találsz!

Csatlakozz Facebook csoportunkhoz is!

A Xiaomi rajongók csoportját itt találod!

 

Kattints a hozzászóláshoz!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Most Popular

Elejére